A magyar nemzetgyűlés elfogadja a `numerus clausus`-t 1920. szeptember 26-án a magyar nemzetgyűlés elfogadta a a nem keresztény származásúak egyetemi felvételét szabályozó, illetve szűkítő ún. `numerus clausus`-t. Az 1920. évi XXV. törvénycikk „A tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdasági karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról” szólt. Az ún. „numerus clausus” 3. paragrafusa 3. bekezdése révén vált hírhedtté: „Arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz, nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók között lehetőleg elérje az illető népfaj, vagy nemzetiség országos arányszámát”. Ez a kitétel tulajdonképpen a zsidó származású hallgatók továbbtanulásának korlátozására született. Ezzel megsértette az állampolgári jogegyenlőséget, és csorbította a magyar zsidóság 1867-ben biztosított teljes politikai emancipációját. A bekezdést 1928-ban hatályon kívül helyezték.

1920. szeptember 26-án a magyar nemzetgyűlés elfogadta a a nem keresztény származásúak egyetemi felvételét szabályozó, illetve szűkítő ún. `numerus clausus`-t. Az 1920. évi XXV. törvénycikk „A tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdasági karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról” szólt. Az ún. Tovább »

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás