- A háború után sem hagyta magára védenceit a gyerekeket mentő Sztehlo Gábor
- Középkori, reneszánsz és barokk táncok
A 40 éves Mandel Quartet ad koncertet a budapesti Festetics Palotában Több mint 10 év után újra az eredeti összeállításban hallgathatja meg a közönség az elmúlt évtizedekben világszerte nagy sikert aratott együttest. június 4. Tovább »
Magyar Nemzet
2023. május 28. vasárnap 18:41 - A VILÁG LEGNAGYOBB BUKÁSAI: Alkoholba és balhékba fulladt filmkatasztrófa, avagy 30 éves a Super...
Az áprilisban bemutatott Super Mario Bros. – A film hatalmas sikerének tükrében még hihetetlenebb, miként lehetett úgy elszúrni a 30 évvel ezelőtti élőszereplős adaptációt, hogy ma már filmszemétként emlékezzünk rá. Az akkori Super Mario Bros. Tovább »
IGN Hungary
2023. május 28. vasárnap 11:16 - Vad avantgardistából újromantikus kompozőr – száz éve született Ligeti György
Az erdélyi Dicsőszentmártonban (ma: Tarnaveni, Románia) született magyar zsidó családban, nevüket apja változtatta Auerről Ligetire. Hatéves korában Kolozsvárra költöztek, itt érték az első zenei élmények. Először Muszorgszkij Borisz Godunov című operáját látta, majd megismerkedett Verdi, Mozart és Bizet műveivel is. Tovább »
kultura.hu
2023. május 28. vasárnap 11:12 - Magyar siker Cannes-ban – mutatjuk a fesztivál legnagyobb nyerteseit
A világ legrangosabb fesztiváljának fődíját Justine Triet francia rendező kapta, aki filmjében a független nőket érintő társadalmi előítéleteket vizsgálja. Buda Flóra Anna 27 című animációs filmjét a legjobb rövidfilmnek választották. Május 27-én rendezték meg a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál zárógáláját. Tovább »
Fidelio
2023. május 28. vasárnap 10:46 - Magyar siker Cannes-ban: Arany Pálmát nyert Buda Flóra Anna rövidfilmes
Buda Flóra Anna (jobbra) a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmával (Fotó: Facebook/Festival de Cannes, Kristy Sparow/Getty Images), Fotó: Kristy Sparow Folytatódik a magyar animáció sikermenete, ezúttal Buda Flóra Anna győzelmével. Animációs munkája, a 27 az idei Cannes-i Filmfesztiválon nyerte el a legjobb rövidfilmnek járó elismerést. Tovább »
hang.hu
2023. május 28. vasárnap 08:26 - Kácsor Zsolt: Úgy érzem magam, mintha meghámoztam volna a koponyámat, és az agyamat kitettem volna...
Hogy vagy? Milyen szempontból? Kíváncsi voltam, mire asszociálsz, ha ezt kérdem. A magánéletemre és a hazám közéletére. Arra, hogyan tud lenni ma egy ember 2023-ban Magyarországon. Aki belegondol abba, milyen világban élünk, nem túl jól tud lenni. Függetlenül attól, hogy a magánéletében nagyon jól van. Mint például én. Tovább »
24.hu
2023. május 28. vasárnap 08:21 - Kaleidoszkóp a 20. századból – száz éve született Ligeti György
- Magyar rendezőnő nyert Arany Pálmát ma este Cannes-ban
- Mark Hamillnek nincs ellenére, hogy új színész játssza helyette Luke-ot a Disney Star Warsaiban, de...
Van Star Wars ifjú Skywalkerrel, de… Publikálva 2023. május 27. 15: 30 Mark Hamill több mint negyven éven keresztül játszotta el Luke Skywalkert a Star Wars-filmekben, azonban a színész pár éve leszögezte, hogy ő végzett Skywalkerrel. Tovább »
IGN Hungary
2023. május 27. szombat 16:06 - A világ leghíresebb gonoszait is eljátszotta Christopher Lee
2023. május 27. 10: 35 MTI101 éve, 1922. május 27-én született Londonban Christopher Lee angol színész, Drakula egyik leghíresebb megformálója, aki eljátszotta a Bond-filmek egyik gonoszát, és szerepelt a Star Wars, A Gyűrűk Ura és A hobbit című filmekben is. Christopher Lee 2012-ben (Wikipedia / Siebbi / CC BY 3. Tovább »
Múlt-Kor
2023. május 27. szombat 11:36 - KRITIKA: A katonaszökevény – A németeknek is van már náciölő John Wickje
A kritika mentes a spoilerektől. Mi a fene folyik itt, emberek?! Egy hónapon belül, a Sisu után ismét érkezett egy második világháborús akciófilm, ami Tarantino Becstelen brigantykjának módjára a spagetti westernek felől közelíti meg a világégés végnapjait, a nácik meg aranyra (Gold) váltják a becsületet a Blut und Ehre szlogenben. Tovább »
IGN Hungary
2023. május 27. szombat 08:21 - A Fauda sztárja is csatlakozik a régóta várt film folytatásához – Neokohn
- 75 éves a magyar könnyűzene élő legendája
Presser Gábor Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar előadóművész, zeneszerző, zongorista és énekes, érdemes művész. A Locomotiv GT együttes tagja, a Vígszínház zenei vezetője, a magyar könnyűzene egyik legkiemelkedőbb személyisége. Budapesten született 1948. május 27-én. Tovább »
24.hu
2023. május 27. szombat 07:41 - Aki nekünk írja a dalt – Presser Gábor 75
1948. május 27-én született Presser Gábor Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, előadóművész, számtalan nagy sláger és musical komponistája. Dalai ma is élnek a köztudatban, mindenki ismeri a Miénk itt a tér, a Ringasd el magad, a Neked írom a dalt vagy a Szólj rám, ha hangosan énekelek című szerzeményét. Tovább »
Papageno
2023. május 26. péntek 22:36 - Van jövője Indiana Jones-nak Harrison Ford nélkül? Kathleen Kennedy megválaszolta a kérdést
Lesz-e még Indynk? Publikálva 2023. május 26. 17: 30 Idén nyáron végre a mozikba kerül az Indiana Jones 5., vagyis A sors tárcsája. Tovább »
IGN Hungary
2023. május 26. péntek 18:02 - Tel Avivban beszélik – A show-nak folytatódnia kell
Nagy Tímea/ujkelet.live Az én kedvemért a sábát kimenetele utánra tettük a búcsú- illetve utószülinapi vacsora időpontját. Egyikünk se vallásos és az étterem, a Yaffo Tel Aviv se kóser, de nem akartam, hogy ez az esemény belerondítson a sábátba. Tovább »
Új Kelet live
2023. május 26. péntek 18:01 - Botrányt okozott öltözékével Roger Waters, a berlini rendőrség eljárást indított ellene
- Ókovács Szilveszter marad az Operaház főigazgatója
A Magyar Állami Operaház főigazgatói munkakörének betöltésére 2022 augusztusában írt ki pályázatot a Kulturális és Innovációs Minisztérium, mivel Ókovács Szilveszter megbízatása 2023. február 14-én lejárt. Ezt a pályázatot a tárca eredménytelennek nyilvánította, és újat írt ki. Ennek szükségességét a Kultúra. Tovább »
kultura.hu
2023. május 26. péntek 17:11 - Ókovács Szilveszter marad az Operaház főigazgatója
Továbbra is Ókovács Szilveszter vezetheti a Magyar Állami Operaházat, akinek főigazgatói megbízatása 2023. augusztus elsejétől öt évre szól – jelentette be Csák János kulturális és innovációs miniszter pénteken Budapesten. Tovább »
webradio.hu
2023. május 26. péntek 17:01 - Tiltakozzunk a szó erejével a gyűlölet ellen!
Felolvasással emlékezik a Mazsike a kirekesztés szélsőséges korszakára, és kegyelettel az 1944-ben megsemmisített művek szerzőire. 1944. Tovább »
Kibic Magazin
2023. május 26. péntek 16:41 - Zeusztól a gonosz mostoháig | Demokrata
- Tagfelvételt hirdet a Gólem Ifjúsági Társulat!
A Gólem Színház ifjúsági társulata tagfelvételt hirdet a 2023/24-es évadra! KORHATÁR: 16-23 között JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: Június 12. FELVÉTELI IDŐPONTJA: Június 19. Tovább »
Kibic Magazin
2023. május 26. péntek 14:21 - 12 versenyfilmet láttam Cannes-ban, közelről fotóztam Scarlett Johanssont, és mellettem sétált...
A vége felé közeledik a cannes-i filmfesztivál. A marketnak vége, és a városban mindenfelé kezdenek láthatóan kevesebben lenni. A csütörtök esti versenyfilm sajtóvetítésén már csak fél ház volt, de a péntek délutáni Randevú Jane Fondával című programra még mindig nem lehet jegyet szerezni. Tovább »
Librarius
2023. május 26. péntek 13:56 - Teljes terjedelmében eddig még sosem publikált Petri-interjúkötet jelent meg
Petri György különbözése címmel, teljes terjedelmében eddig még sosem publikált életútinterjú-kötet jelent meg Petri György Kossuth-díjas költő, műfordítóról a Kertész Imre Intézet gondozásában. Tovább »
webradio.hu
2023. május 26. péntek 12:26 - Megnyitotta 2023-as évadát a Városmajori Szabadtéri Színpad
Idén nyáron közel ötven különböző műfajú, izgalmas és változatos programmal várja régi és új nézőit a Városmajori Szabadtéri Színpad: zenés- és prózai előadások, operett, táncprodukciók, látványos gyerek- és felnőtt koncertek, hangulatos séták és egy premier előtti filmvetítés. Tovább »
Papageno
2023. május 26. péntek 12:21 - Az operarendező, aki a Carmenen és Queenen nőtt föl – interjú Harangi Máriával
Harangi Mária majdnem minden színpadi műfajban otthonosan mozog, rendezett már operettet, musicalt, prózai előadást, mese- és bábjátékot, sőt filmszerű online produkciót is, a legnagyobb szerelem azonban az opera, amivel az utóbbi években játékmesterként is foglalkozik az Operaházban. Tovább »
Fidelio
2023. május 26. péntek 11:46 - Az Élet és Irodalom 2023/21. számából | Litera – az irodalmi portál
Hírek–2023. május 26.Az ÉS idei 21. számában Fáy Miklós a száz éve született Ligeti Györgyöt köszönti, Száz Pál „Mint az égnek csillagai” című írása Đorđe Lebović regényéről szól. Kritika Javier Marías Tomás Nevinson című regényéről. Vers Kiss Judit Ágnestől, próza Egressy Zoltántól. – Ajánló az Élet és Irodalom kulturális rovataiból. Tovább »
Litera
2023. május 26. péntek 11:31 - Quentin Tarantino megmutatta kedvenc fasiszta filmjét
- Harai: az AI az első olyan eszköz, ami kiveheti az ember kezéből az irányítást
A világhírű izraeli történész szerint Ráadásul a technológiai fejlődés mai üteme mellett ez végzetes lehet, ha például egy mesterséges intelligencián alapuló totalitárius rendszert hozunk létre vagy kirobbantjuk a harmadik világháborút. Ma van Sávuot, a Tóraadás és a tanulás ünnepe. Tovább »
Kibic Magazin
2023. május 26. péntek 10:36