Meghal Turán Pál matematikus Budapesten született 1910. augusztus 18-án. 1933-ban szerzett matematika-fizika tanári diplomát a budapesti Tudományegyetemen. Zsidó származása miatt tudományos eredményei ellenére sem kapott tanári állást. Három évig diákokat korrepetált, majd a fővárosi rabbiképző gimnázium alkalmazta tanárként. A háború alatt munkaszolgálatra hívták be, de ő abban az időkben sem hagyott fel kutatómunkájával. 1945-ben magántanárrá habilitálták, 1949-ben az ELTE algebrai és számelméleti tanszékének a vezető professzora lett. 1956-tól az MTA Matematikai Kutató Intézetének komplex függvénytani osztályát is irányította. 1953-ban az Akadémia rendes tagjai sorába választotta. 1949-ben és 1952-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Kivételesen sokoldalú és termékeny tudós volt. Felfedezései egyaránt alapvetőek, új utakat kijelölők a számelmélet, a komplex függvénytan, a numerikus analízis, a kombinatorika, a klasszikus és absztrakt algebra, az approximációselmélet területén. Fő műve, amelyben híres hatványösszeg módszerét fejtette ki, `Az analízis új módszeréről és annak alkalmazásairól` külföldön is megjelent. Emellett több mint 200 tudományos közleményét is közölte a nemzetközi szakirodalom.

Budapesten született 1910. augusztus 18-án. 1933-ban szerzett matematika-fizika tanári diplomát a budapesti Tudományegyetemen. Zsidó származása miatt tudományos eredményei ellenére sem kapott tanári állást. Három évig diákokat korrepetált, majd a fővárosi rabbiképző gimnázium alkalmazta tanárként. Tovább »

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás