- Jeruzsálem nap Kecskeméten
- Minden összeért – Stockholm, Párizs, Tokaj, a kabbala és a művészettörténet | Szombat Online
A gyakorló jogászból lett művészettörténész, a Ben-Gurion Egyetemen doktori fokozatot szerző, és nemrég hazatérő Lánchidi Péter kabbaláról és szabadkőművességről szóló ismeretterjesztő előadásain megtelt a Magvető Kávézó a Dohány utcai zsinagóga mellett, háromszor is egymás után. Tovább »
Szombat
2023. május 27. szombat 21:31 - FEOL – Húsz éves a református egyházközség idősotthona (galéria, videó)
- Fél Európa a magáénak érzi Visegrádot, több ország szerint valójában az övék, érvelésükkel nehéz...
Számos gyönyörű és történelmi szempontból is jelentős helyszínt találhatunk hazánkban, azonban Visegrád ezek közül is kiemelkedik. Nagyon kedvező földrajzi fekvése és stratégiai adottságai folytán régóta kiemelt figyelem övezte, valószínűleg ennek köszönhető, hogy már a bronzkortól fogva folyamatosan lakott a város, illetve környéke. Tovább »
promotions.hu
2023. május 27. szombat 17:21 - Giardia-fertőzés a vaskori Jeruzsálemben
- 2700 éves széklet vizsgálatából derült ki, hogy a Júdai Királyságban tombolt a vérhas
- Ismét zsidó telepesek rohanták le az Al-Aksza mecsetet | TRT Magyar
- Esti rövidek: Légvédelem, izraeli zászló és szülinap
ujkelet.live DRÓN BEHATOLÁS Az Izraeli Védelmi Erők késő délután Twitteren közölte, hogy Libanon területéről behatolt egy drón Izraelbe Zar’it mosáv közelében. A légi járművet, melynek repülését a hadsereg végig figyelemmel kísérte, földre kényszerítették. Tovább »
Új Kelet live
2023. május 25. csütörtök 18:21 - BAMA – Sávuot: a Tóraadás napjára emlékeznek a Zsidó Hitközségben
- Ezúttal Peking okoskodik Izraelnek – Neokohn
- Ma este ránk köszöt Sávuot, a Törvényadás ünnepe | Mazsihisz
Ma este beköszönt a hetek ünnepe, héber szóval a Sávuot, a kinyilatkoztatás napja. Mint minden más ünnepre, erre is előkészít bennünket a vallásunk. Az ünnep ma este 8 óra 07 perckor köszönt be és május 27-én, szombaton este 9 óra 26 percig tart. Az ünnepi időszak alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. Tovább »
Mazsihisz
2023. május 25. csütörtök 12:51 - Kövekkel dobálták, majdnem összeverték: így él Galileában a népszerű Jézus-hívő izraeli énekes
2023. 05. 24. Van valami különleges erő abban, mikor azon a földön, ahol a léviták és Dávid király meghonosította az egy igaz Isten zenei formában történő imádatát, az ősi hagyományt folytatva modern zsoltárosok építik tovább a hidat a menny és a föld között. Tovább »
Hetek
2023. május 25. csütörtök 11:51 - ERDON – Nagyvárad-olaszi reformátusok Budapesten
Schönberg ÉvaA Nagyvárad Olaszi Református Egyházközség május 20-án csoportos kirándulást szervezett a budapesti Szépművészeti Múzeumban kiállított Csontváry-tárlatra. A Csontváry Kosztka Tivadar 45 alkotását bemutató kiállítás a festőgéniusz születésének 170. évfordulója alkalmából jött létre. Tovább »
Erdély Online
2023. május 25. csütörtök 10:36 - Szerdócz Ervin: A zsidósághoz visszatért pápa története | Mazsihisz
– A zsidó hagyomány kollektív betérésnek tartja a Szináj hegyi kinyilatkozást. A „megtesszük és meghallgatjuk” felkiáltással a nép magára vállalta a Tóra rendeleteit, szóbeli hagyományait és ezzel vallási identitást vállalt magára. Később a történelem produkált nagyon különös eseteket, amikor a zsidó identitás visszatérést követelt… Tovább »
Mazsihisz
2023. május 25. csütörtök 10:31 - Mit főzzünk ma? (Pisztráng vajas vegyes zöldséggel) – 2023. május 25., csütörtök –
2023. május 25., csütörtök, SzabadidőHozzávalók A sült pisztránghoz: 2 pisztráng; az olajos páchoz: 1 kiskanál só, ½ kiskanál bors, 4 cikk fokhagyma, 1 dl olívaolaj. A vajas vegyeszöldséghez: 30 dkg fagyasztott vegyes zöldség, 10 dkg lágy vaj, só, bors; 1 citrom, a díszítéshez. Tovább »
Háromszék Hírek
2023. május 25. csütörtök 10:11 - Híres magyarok a kozmetikai iparban – Estée Lauder, a bibliai illatok királynője és a vegyész angyal
- Magyar könyv inspirálta Juliette Binoche közelgő előadását
Június 7-én Fény-anyag címmel különleges felolvasószínházi előadást láthat a közönség az Oscar- és BAFTA-díjas Juliette Binoche részvételével a Nemzeti Színházban. A színházi olimpia részeként rendezendő esemény egy születőben lévő darab főpróbája, amelynek során megelevenednek Az angyal válaszol mondatai, tanításai. Tovább »
Magyar Nemzet
2023. május 25. csütörtök 06:06 - Hogyan néz ki Európa focitérképe a bajnokságok végén?
A glasgow-i Celtic az ötvenharmadik, a berni Young Boys a tizenhatodik, az athéni AEK a tizenharmadik bajnoki címét szerezte meg idén. Fokozatosan befejeződik a 2022-2023-as szezon, ismerjük a lengyel, szerb, horvát és az izraeli bajnokot, ahogy néhány kieső és feljutó csapat nevét is. Tovább »
ma7.sk
2023. május 24. szerda 17:36 - Szenzáció: magyar kutatók fedezték fel újra Heródes palotáját
A Makérusz palotát i.sz. 72-ben a rómaiak rombolták le, két évvel Jeruzsálem feldúlása után / Fotó: Shutterstock Sorra kerülnek elő a használati tárgyak, tudják, mit ettek, mit ittak az itt lakók. Már állnak az oszlopok, amik közt tán Salome lejtette varázsos táncát, amiért cserébe Keresztelő Szent János fejét kérte. Tovább »
Blikk
2023. május 24. szerda 16:46 - Civilizációs szövethasadás
„A magunk részéről elégedjünk meg annyival, hogy az ember bármit is tesz, szinte sohasem tudja, mit is tesz voltaképpen – azt legalábbis nem tudja biztosan, hogy hová is vezet a tevékenysége. Tovább »
magyarszo.rs
2023. május 24. szerda 16:36 - Most, hogy megvan a kétéves büdzsé, ismét próbálkoznának igazságügyi reformmal – Neokohn
- Matt Damon a lehető legegyszerűbb megoldással állt elő az Oppenheimer és a Barbie „rivalizálására”,...
Atom lesz mindkettő! Publikálva 2023. május 24. 14: 30 Christopher Nolan idén nyáron újabb filmmel áll elő, ami a változatosság kedvéért történelmi témájú lesz: az Oppenheimer az atombomba megalkotójának történetét meséli el. A nyár filmje lesz Greta Gerwig színes-szagos szatírája a Mattel népszerű játék franchise-áról, a Barbie-ról. Tovább »
IGN Hungary
2023. május 24. szerda 15:26 - Izraelben elfogadták az idei és a 2024-es költségvetést
MH/MTI 2023. május 24. szerda. 8: 17 A legnagyobb vitát a tizennégy milliárd sékeles (több mint ezerháromszáz milliárd forintos) „koalíciós alap” okozta, melyet a kormányzó Likud párt koalíciós partnerei, a szélsőségesen jobboldali nacionalista pártok és az ultraortodox vallásos pártok kaptak saját céljaikra. Tovább »
Magyar Hírlap
2023. május 24. szerda 08:31 - A 2023-as és a 2024-es költségvetést is elfogadta a parlament Izraelben
Harmincöt órás vita zajlott a kneszetben a költségvetésről. Az izraeli parlament végül több vitatott kérdésben is dűlőre jutott.Az izraeli parlament, a kneszet egész éjjel tartó vita és szavazás után elfogadta a 2023-as és a 2024-es költségvetést – jelentette a helyi média szerdán. Tovább »
Világgazdaság
2023. május 24. szerda 07:31 - Reggeli hírek – Béitar győzelem és tömegverekedés – Új Kelet online
Béitar Jeruzsálem botrányos állami kupagyőzelem, 23/5/23 forrás: Twitter/képernyőfotó ujkeletlive Szaúdi béke, súlyos feltételekkel Az elmúlt napokban a héber médiában felkapott rijádi légiforgalmi tárgyalások folytatásaként, a két ország közötti Tovább »
Új Kelet live
2023. május 24. szerda 06:11 - Esti rövidek: Biztonságpolitika Iránra fókuszálva
ujkelet.live KÉMKEDÉS TÖRÖKORSZÁGBAN A török hírszerzés leleplezett egy 15 fős sejtet, akik állítólag a Moszadnak dolgoztak az országban lévő iráni célpontok ellen, jelentette a helyi média. Tovább »
Új Kelet live
2023. május 23. kedd 18:36 - Megfejthették a több ezer éves kőtábla titkát
A különleges ókori lelet Jeruzsálemben került elő. Egy 2000 éves „nyugtát” találtak a Jeruzsálemi Falak Nemzeti Park területén – számol be a Heritage Daily. A lelet egy krétakőtábla, amelyre héber nyelvű feliratokat véstek: töredékes nevek, betűk és számok sorai láthatóak rajta. A tábla eredetileg egy temetkezési láda része volt, amelyet a 19. Tovább »
Híradó
2023. május 23. kedd 14:16 - BAON – Ezek a legfontosabb kecskeméti hírek május 23-án
Olvassa el a legfontosabb kecskeméti híreket! Több tízezer színpompás növényt helyeznek kiA Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. május 11-én kezdte meg az egynyári virágok kiültetését, amivel több tízezer tő színpompás növénnyel ékesítik a várost. Az ültetés az időjárástól függően három-négy hetet vesz igénybe. Tovább »
BAON.hu
2023. május 23. kedd 12:26 - Életre kelnek a francia konzervatívok, árnyékkormánnyal kezdik ki Macront
- Két férfi megpróbálta felrobbantani Jismáel ben Elisa sírját – Zsido.com
Jismáel ben Elisa rabbi sírja, avagy miért nem tudták elpusztítani a nagyszerű bölcs emlékhelyét? – teszi fel a kérdést az Arutz7. Az elmúlt hét rakétákról, válaszcsapásokról, riadókról és Vaskupoláról szóló izraeli hírei között megbújt egy rövid híradás, miszerint két maszkos férfi megpróbálta felrobbantani a polgári időszámítás szerinti I. és II. Tovább »
zsido.com
2023. május 23. kedd 09:16