szoljon.hu hírportál
visit
- SZOLJON – Puskaporos hangulatban beszéltek a békéről a szolnoki közgyűlésen
- SZOLJON – Spanyiel Péter kalandos életútja a hegedűtől a kongán át a gitárig
- SZOLJON – Kányási Veronika a megerőltető klubszezon után az Eb-szereplést célozta meg
A szolnoki származású kosárlabdázó, Kányási Veronika az elmúlt évadban egy-egy bajnoki és kupa bronzérmet szerzett, és az Euroliga főtábláján is szerepelt a Diósgyőr színeiben. Most pedig a válogatott soraiban készül a közelgő Európa-bajnokságra. A 23 esztendős irányítót nemzeti csapatunk székesfehérvári edzőtáborában értük utol. Tovább »
SZOLJON
2023. május 18. csütörtök 17:17 - SZOLJON – Átadták a felújított Klein-Lábassy Kultúrkúriát Törökszentmiklóson
Vasárnap hivatalosan is megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a felújított Klein-ház, vagyis, a Klein-Lábassy Kultúrkúria Törökszentmiklóson. A közel 500 négyzetméteres épületben egyebek mellett három emlékszoba, egy nagy polgári szalon, és több, a civil szervezetek működéséhez szükséges helyiség található. Tovább »
SZOLJON
2023. május 14. vasárnap 20:26 - SZOLJON – Hősök nevei kerülnek a megújuló háborús emlékműre Abonyban
Megkezdődhet az Abony főterén álló második világháborús emlékmű felújítása. Az ikonikus alkotásra száznyolc új név is felkerül majd. Köztük Bejczy József vadászpilótáé is, aki 1944 novemberében Abonynál esett el. Kezdődik a főtéren álló második világháborús emlékmű felújítása – jelentette be a napokban a város polgármesteri hivatala. Tovább »
SZOLJON
2023. május 11. csütörtök 08:26 - SZOLJON – Hunyadi Mátyás és az ipari forradalom is előkerült a középszintű történelem érettségin
A történelemmel folytatódtak az érettségi vizsgák szerdán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint középszinten 2493, emelt szinten pedig 202 tanuló vizsgázott történelemből vármegyénkben. A történelem érettségi tapasztalatairól egy pedagógust kérdeztünk az idei középszintű számonkérés feladatsorának nehézségeiről. Tovább »
SZOLJON
2023. május 10. szerda 16:26 - SZOLJON – Idegenben kezdenek a jászberényiek
A férfi kosárlabda NB I/B 5–8. helyéért folyó párharcának első mérkőzésén a BKG Prima Akadémia a Jászberényi KSE együttesét kedden 19 órától a fővárosban, az MTK-csarnokában fogadja. A visszavágót szombaton 18 órától játsszák Jászberényben, a Belvárosi Játékcsarnokban. Tovább »
SZOLJON
2023. május 8. hétfő 22:36 - SZOLJON – Jászberényi játékosok vezérletével jutott ki a 3×3-as magyar válogatott a vb-re
- SZOLJON – Szolnok történetének sötét időszakára emlékezett a város – videóval
A holokauszt szolnoki áldozataira emlékeztek hétfőn délelőtt a belvárosban. A résztvevők a helyi botlatóköveknél is lerótták tiszteletüket. A holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapja alkalmából hajtott fejet a város a második világháború idején elhurcolt zsidók emléke előtt. Tovább »
SZOLJON
2023. április 17. hétfő 17:31 - SZOLJON – Hallgassa meg a Szoljon.hu virtuális tárlatvezetését Szolnok legújabb kiállításához!
Hosszú „pihenő” után ismét várja látogatóit a Szolnoki Galéria. Az intézmény szombaton délután, a nagy hírű grafikusművész, Zádor István alkotásaival nyitotta meg kapuit. A Szoljon.hu a kiállításhoz most virtuális tárlatvezetést is biztosít olvasóinak. Köszöntő beszédében dr. Tovább »
SZOLJON
2023. április 15. szombat 18:51 - SZOLJON – Ha akrobatikus mozdulatokat látna, ne hagyja ki hétvégén ezt a szolnoki versenyt
Nemzetközi légtánc versenyt rendeznek április 16-án a szolnoki Aba-Novák Agórában, amelyre minden érdeklődőt szívesen várnak a szervezők. Népes, patinás mezőny várható arra a megméretésre, amelyet vasárnap Szolnokon, az Aba-Novák Agórában rendez a New Step Fitness és Táncsúdió SE csapata. Tovább »
SZOLJON
2023. április 14. péntek 15:41 - SZOLJON – Járdaépítésekkel segítik a gyalogosok közlekedését Túrkevén
- SZOLJON – Először tartottak ökumenikus keresztutat Szolnokon – galériával
- SZOLJON – Idén először vesznek részt közös keresztúti ájtatosságon a szolnoki egyházak
A keresztút állomásain Jézus szenvedéstörténetének részletei hangzanak el rövid elmélkedéssel. A keresztút a keresztény hagyományban olyan lelkigyakorlat, ahol a hívek a templomban, vagy a szabadban elhelyezett 14 állomásnál megállva Jézusnak halála helyére, a Golgotára vezető útjának az üzenetéről elmélkedhetnek. Tovább »
SZOLJON
2023. március 28. kedd 19:42 - SZOLJON – Egy távoli ország kultúrájával ismerkedhettek meg a szolnoki fiatalok
Erasmus + pályázat keretében tizenhét szolnoki fiatal juthatott ki az izraeli Haifa városába a Tesz-Vesz Ifjúsági és Gyermekalapítvány támogatásával. A szolnoki Szőlőszem ifjúsági klubban gyűltek össze diákok és kísérőik a minap, hogy meséljenek egymásnak élményeikről és tapasztalataikról. Tovább »
SZOLJON
2023. március 26. vasárnap 19:26 - SZOLJON – Rejtélyes gránát került elő a földből Jászboldogházán– a nap legfontosabb hírei egy...
Összeszedtük a nap legfontosabb híreit. Azonnal körbe zárták a területet, amikor előkerült a földből a rejtélyes gránát Jászboldogházán. A lezárt területet a tűzszerészek kiérkezéséig a helyi polgárőrök biztosították.Az önellátó gazdálkodást hirdeti Sipos Mihály a szolnoki Hild könyvtárban. Tovább »
SZOLJON
2023. március 20. hétfő 21:06 - SZOLJON – Régi dokumentumokat vár a könyvtár a jászapáti zsidóság múltjából
Az anyaggyűjtés április végéig tart. A jászapáti zsidósághoz, az egykori zsinagógához kapcsolódó fényképek, dokumentumok gyűjtésébe kezdett a Jászapáti Városi Könyvtár. Felhívásukban kérnek mindenkit, akinek a birtokában fellelhetők ilyen fotók és írásos anyagok, juttassák el azokat e-mailen vagy személyesen az intézménynek. Tovább »
SZOLJON
2023. március 20. hétfő 16:31 - SZOLJON – Régi probléma oldódhat meg Túrkevén a járdák felújításával
- SZOLJON – Vendégszereplésre indult a jászárokszállási színkör
A közönség több településen vastapssal fogadta a Doktorkisasszonyt. A Lehel Film-Színházban is bemutatták a népszerű vígjátékot Fotós: Pesti JózsefKertész Imre Doktorkisasszony című háromfelvonásos zenés vígjátékával vendégszereplésre indult a jászárokszállási Görbe János Színkör. Tovább »
SZOLJON
2023. február 28. kedd 19:01 - SZOLJON – A korosztályos európai ranglista élére állt a szolnoki sprinter
Hogy ki ma a leggyorsabb magyar nő, afelől nem sok nyitott kérdést hagyott Kocsis Anna Luca. A Szolnoki MÁV SE 18 éves rövidtávfutója hazai szinten űridővel nyerte hétvégén a hatvan méteres felnőtt magyar bajnokságot, és a távon minden korosztályos csúcsot megdöntött, futását pedig a szakma is megsüvegelte. Tovább »
SZOLJON
2023. február 21. kedd 07:11 - SZOLJON – Átadták az új óvodát Karcagon
Csütörtökön hivatalosan is átadták a Györffy István Katolikus Általános Iskola és Szent Erzsébet Óvoda Püspökladányi utcai épületét. A kormányzati támogatással, több mint 900 millió forintból elkészült új, négycsoportos óvodában 80 kisgyermeket tudnak fogadni. Tovább »
SZOLJON
2023. február 16. csütörtök 18:06 - SZOLJON – Drávucz Rita újabb megbízatást kapott
- SZOLJON – A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2023. január 28.
Összeszedtük a nap legfontosabb híreit. Késő esti szolgálatát teljesítette az a négy tiszajenői polgárőr, akik autójukkal menet közben egy idős férfit vettek észre, aki az út szélén feküdt. A bácsihoz azonnal mentőt hívtak, később pedig kiderült, hogy mindösszesen néhány percen múlott az élete. Tovább »
SZOLJON
2023. január 28. szombat 21:06 - SZOLJON – Pilinszky életét mutatja be a besenyszögi tárlat
Vándorkiállítás tizennégy tábláját állították fel a besenyszögi művelődési házban, az érdeklődőket Pilinszky János, költő életútján kalauzolják végig. Danyi Gyuláné, a besenyszögi Wesniczky Antal Művelődési Központ és Könyvtár vezetője körbevezetetett a Pilinszky 100 című tárlaton Forrás: Beküldött fotóA XX. Tovább »
SZOLJON
2023. január 26. csütörtök 14:06 - SZOLJON – Szolnoki kötődésű edző és játékosok harcolnak a válogatott sikeréért
Négy esztendő múltán ismét az Eb-n akar szerepelni női kosárlabda válogatottunk, amelynek már csak két meccse van hátra a selejtezőkből. Székely Norbert szövetségi kapitány pedig kijelölte keretét a február eleji mérkőzésekre, amelyben szolnoki kötődésű játékosok is találunk. Tovább »
SZOLJON
2023. január 25. szerda 17:51 - SZOLJON – Rendezvénytermet alakítanak ki a raktárnak használt zsinagógából Jászapátin
Mintegy 150 millió forintot nyert az önkormányzat az 1854-ben épült imaház felújításra. A TOP Plusz pályázaton százötvenmillió forintot nyert nemrég a jászapáti önkormányzat a zsinagóga felújítására – tájékoztatta hírportálunkat Farkas Ferenc polgármester. – Elsődleges célunk az épület állagmegóvása. Tovább »
SZOLJON
2023. január 21. szombat 18:56 - SZOLJON – Szolnoki edző vezetésével jutott az Eb-selejtező második körébe az ifi-válogatott
Kiharcolta a kontinenstorna selejtező-sorozatának második körébe jutását az U17-es fiúválogatott, amelynek szövetségi edzője Bodonyi Ákos, a Szolnoki Sportcentrum trénere. A szakember a sikerhez vezető útról, az Eb-kijutás esélyeiről, és a fiatal szolnoki röplabdások későbbi lehetséges szerepvállalásáról is beszélt lapunknak. Tovább »
SZOLJON
2023. január 10. kedd 14:31 - SZOLJON – Zenés vígjátékkal várja a közönséget a Görbe János Színkör Jászárokszálláson
A decemberi bemutatón nagy sikert aratott a Doktorkisasszony. Vígjátékkal örvendeztették meg a közönséget Fotós: Pesti JózsefÚj bemutatóval zárta az évet a jászárokszállási Görbe János Színkör.A koronavírus-járvány miatt 2 év kényszerszünet után a társaság tagjai decemberben új előadással léptek színpadra. Tovább »
SZOLJON
2023. január 4. szerda 10:46 - SZOLJON – Képes visszatekintés: ezreket vonzott a Csángó Fesztivál leglátványosabb része, a...
Cikkünkben összegyűjtöttük augusztus legérdekesebb fotóit. Lássuk is őket! A Szent István napi programok keretén belül idén is megrendezték a Kárpát-medence kenyerének megszentelését. Bár a rossz idő ellenére sok program elmaradt, ezt az eseményt a zsinagóga épületében megtartották. Tovább »
SZOLJON
2022. december 27. kedd 17:16 - SZOLJON – Szolnoki fiatalok utazhattak Bielsko-Bialába
Szolnok ez év tavaszán nyerte el a Tehetségbarát Önkormányzat címet, mely elismeréssel pénzjutalom is járt. Élménybeszámoló, pizzafalatozás közben Fotós: Mészáros JánosA díjjal járó összegből a Szolnok Városi Diákok Tanácsa 5 tanulója utazhatott a megyeszékhely lengyelországi testvérvárosába, Bielsko-Bialába. Tovább »
SZOLJON
2022. december 16. péntek 11:22