- Vége lehet a két Korea közötti másfél évtizedes enyhülési időszaknak
Nem csitulnak az indulatok Észak-, és Dél-Korea között. Sőt, úgy tűnik, hogy a két állam viszonya ismét mélypontra került. Ezúttal egy északi kémműhold, és az arra adott déli válasz borzolja a kedélyeket. Mindez együtt a másfél évtizedes enyhülési időszak végét jelentheti. Tovább »
24.hu
2023. december 3. vasárnap 18:06 - A dagesztáni antiszemita zavargást külföldről is szíthatták, de az oroszok is a tűzzel játszanak
- Libanonban egy mozgó autóban meghalt három kisgyerek és a nagymaműjuk egy izraeli rakétatámadásban
Meghalt három gyerek és a nagymamájuk Libanonban vasárnap egy mozgó autóra mért izraeli rakétacsapásban – közölte egy, a térségben a Hezbollah színeiben politizáló képviselő, aki egyúttal „veszélyes fejleménynek” nevezte az esetet, amely szerinte nem maradhat következmények nélkül. Tovább »
24.hu
2023. november 5. vasárnap 19:01 - A Fehér Ház 106 milliárd dollárt kér a Kongresszustól Ukrajna és Izrael számára
- Oroszország együttműködne Kínával a Közel-Keleten
Az Independent bejegyzése szerint Oroszország hivatalos bejelentést tett, hogy a Közel-Keleten és Észak-Afrikában összehangolná a politikáját Kínával, amit egyre fontosabb szövetségesének tekint. A lap szerint Oroszország még arra is vállalkozna, hogy közvetítőként lépjen fel a gázai konfliktusban Izrael és a Hamász képviselői között. Tovább »
24.hu
2023. október 20. péntek 08:31 - Hiperszonikus rakétákkal felszerelt vadászgépek járőröznek a Fekete-tenger felett Putyin utasítására
Hiperszonikus rakétákkal felszerelt vadászgépek járőrözését rendelte el Vlagyimir Putyin a Fekete-tenger felett – ezt maga az orosz elnök jelentette be szerdán Pekingben, az Egy övezet, egy út csúcstalálkozóján. A találkozón a magyar miniszterelnök is részt vesz. Tovább »
444
2023. október 18. szerda 15:11 - Na végre: Putyin felhívta Netanjahut – Neokohn
Benjámin Netanjahu miniszterelnök hétfő este telefonos megbeszélést folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, amelynek témája a Hamász elleni háború volt — számol be az Arutz7 izraeli hírportál. Ez az első beszélgetés a két vezető között azóta, hogy Netanjahu kilenc hónappal ezelőtt visszatért a miniszterelnöki posztra. Tovább »
Neokohn
2023. október 17. kedd 13:51 - A közel-keleti háború nehéz helyzetbe hozta a nagyhatalmakat
- Többeket őrizetbe vettek Bulgáriában, mert kettős felhasználású eszközöket szállítottak...
Egy tucat embert vettek őrizetbe Bulgáriában, azzal gyanúsítják őket, hogy kettős felhasználású eszközöket szállítottak illegálisan Oroszországnak Ukrajna elleni hadműveletéhez – közölte kedden a bolgár belügyminisztérium, a nemzetbiztonsági szolgálat (DANSZ), valamint a főügyészség. Tovább »
24.hu
2023. október 12. csütörtök 19:31 - Romániában tárgyal Volodimir Zelenszkij
Kedden Bukarestben tárgyal Volodimir Zelenszkij, erről egy bejegyzést is közzétette az X-en (Twitteren). Ukrajna elnöke román kollégájával, Klaus Iohannisszal többek között a védelmi együttműködés erősítéséről, a Fekete-tenger biztonságossá tételéről való munka és a gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzéséről egyeztetnek. Tovább »
24.hu
2023. október 12. csütörtök 14:06 - Kim Dzsong Un oroszországi bájtúrája – Neokohn
Amikor egy visszahúzódó észak-koreai diktátor egy fényűző, páncélozott vonaton Oroszországba igyekszik, a világ nem tehet mást, mint hogy figyel. Ez alól nem volt kivétel Kim Dzsong Un utazása sem, amikor az orosz Távol-Keleten meglátogatta Vlagyimir Putyint. Tovább »
Neokohn
2023. szeptember 21. csütörtök 11:11 - Politikai menekültnek tartja magát az Oroszországba költöző bécsi exkülügyminiszter
Karin Kneissl volt osztrák külügyminiszter Szentpétervárra költözött, és egy orosz katonai géppel vitték vele a pónijait is. Kneissl 2018-ban azzal tett szert világhírre, hogy az esküvőjére meghívta az orosz elnököt, Vlagyimir Putyint, és táncolt is vele. Tovább »
24.hu
2023. szeptember 16. szombat 14:31 - Foreign Affairs: mára világossá vált, hogy Ukrajnában egyik fél sem tud döntő győzelmet aratni
Egy háború kezdetekor általában sokkal könnyebb állást foglalni a szembenálló felek között, mint elképzelni annak végső kimenetelét. Így történt ez 2022 februárjában Oroszország Ukrajna elleni inváziója idején. Tovább »
Szeretlek Magyarország
2023. szeptember 4. hétfő 09:11 - Régóta játszik a magyar történelemmel Putyin, most ‘56-ot szedte elő a volt minisztere
Az elmúlt napokban vihart kavart Magyarországon, hogy egy új orosz történelemtankönyvben az ‘56-os fegyveres felkelőket, illetve egy részüket fasiszta múltúnak nevezték, továbbá a magyar forradalomról azt írták, hogy azt nyugati titkosszolgálatok katalizálták, segítették elő. Tovább »
24.hu
2023. augusztus 31. csütörtök 11:31 - Előzetesben marad Evan Gershkovich
- A Wagner csoport szerint szándékosan lőtték le Prigozsin magángépét – Neokohn
- Gorka Sebestyén: Putyin „egy vérengző KGB-tiszt” | Városi Kurír
PGRpdiBjbGFzcz0idmFyb3MtYS10YXJ0YWxvbS1lbG90dCIgaWQ9InZhcm9zLTUzNTI4NTg2NCI+PHNjcmlwdCBhc3luYyBzcmM9Ii8vcGFnZWFkMi5nb29nbGVzeW5kaWNhdGlvbi5jb20vcGFnZWFkL2pzL2Fkc2J5Z29vZ2xlLmpzP2NsaWVudD1jYS1wdWItMTc3NDE0MzUxNjcxMTYxNyIgY3Jvc3NvcmlnaW49ImFub255bW91cy Tovább »
Városi Kurir
2023. augusztus 17. csütörtök 01:46 - Komoly erősítés lenne a NATO-nak Ukrajna csatlakozása
A NATO július 11-12-i csúcstalálkozóján eldőlhet, hogy Ukrajna a közeljövőben csatlakozhat-e a katonai szövetséghez. Komoly véráldozatok árán vívta ki magának ezt a lehetőséget az ország. Az ukrán haderő mérete, állapota és képességei alapján a NATO is jól járna ezzel. Tovább »
444
2023. július 6. csütörtök 14:56 - Evan Gershkovich – egy amerikai zsidó újságíró Putyin börtönében | Szombat Online
Idén sok amerikai zsidó család hagyott asztalán egy üres teritéket a hagyományos pészachi vacsoránál. Evan Gershkovich visszatérését várják. A fiatal újságíró esete azért meghökkentő, mert mindössze 32 éves és jónéhány éve újságíróként zavartalanul dolgozott az orosz hatóságok engedélyével Moszkvában. Tovább »
Szombat
2023. június 26. hétfő 23:06 - Orosz tintával írná át a múltat a NER
- Hillary Clinton még mindig haragszik Putyinra, amiért miatta nem lehetett elnök – Neokohn
A demokrata politikus Bidenről, Trumpról és Putyinról is kifejtette a véleményét – írja a Mandiner. A 2016-os amerikai elnökválasztáson a demokratákat képviselő Hillary Clinton az RTE Late Night Show című műsorának adott interjút, amelyben elmondta: teljes mellszélességgel Joe Biden mögött áll a következő elnökválasztáson. Tovább »
Neokohn
2023. április 24. hétfő 13:06 - Most akkor le kéne tartóztatnunk Putyint vagy sem?
Csaknem húsz évvel ezelőtt Hollandiában jártam turistaként. Egy bíró utazás közben is bíró, ezért ahol csak tehettem, megnéztem a helybéli bíróságokat. Legtöbb helyen akkor engedték be a turistákat a bíróság épületébe bámészkodni, amikor éppen nem voltak tárgyalások. Nem így azonban Hágában, a Nemzetközi Büntetőbíróságon. Tovább »
24.hu
2023. április 1. szombat 08:16 - Titkos tervet írt az orosz titkosszolgálat Moldova leigázásáról
Titkos stratégiai tervet dolgozott ki az FSZB orosz titkosszolgálat, amely részletekben menően ismerteti, hogyan kell orosz befolyás alá hajtani Románia keleti szomszédját, Moldovát – derül ki egy nyugati oknyomozó médiakonzorcium kutatásából, amit pénteken a CNN is ismertetett. Tovább »
24.hu
2023. március 17. péntek 12:41 - Az ukrajnai háború hamarosan Moldovára is átterjed?
- Tényleg Moldovára fáj a foga Putyinnak?
Csütörtökön új kormányfőt választott a rendkívül kiélezett bel- és külpolitikai helyzetben lévő posztszovjet állam, a Moldovai Köztársaság parlamentje Dorin Recean személyében. A chisinaui (oroszul Kisinyov) honatyák néhány napja még a felettük átrepülő és Ukrajnába becsapódó orosz rakétákra lehettek figyelmesek. Tovább »
24.hu
2023. február 18. szombat 07:16 - Hogyan és mikor érhet véget az ukrajnai háború?
Owen Matthews a brit Spectator magazin Oroszországgal foglalkozó szerzője felvázolta a lehetséges kimeneteleit a lassan már egy éve tartó háborúnak. A szerző felidézi, hogy az Egyesült Államok vezetése már a titkosszolgálatoktól 2021 októberében tudta, hogy Oroszország Ukrajna megszállására készül. Tovább »
Neokohn
2023. február 6. hétfő 18:21 - Irán bekérette az ukrán ügyvivőt Mihajlo Podoljak megjegyzése miatt
Az iráni külügyminisztérium hétfőn bekérette Ukrajna teheráni ügyvivőjét, miután Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó vasárnap udvariatlan megjegyzést tett az iszfaháni katonai létestímény elleni dróntámadásra a Twitteren. Erről az iráni Taszním hírügynökség számolt be. Tovább »
24.hu
2023. január 30. hétfő 12:16 - Putyin egykori beszédírója szerint volt főnöke másnak adhatja át a hatalmat
Abbasz Galljamov szerint „egy ponton Putyin összetörhet, mert már elvesztette a kezdeményezést és úszik az árral” – számolt be róla a Mandiner. Az orosz elnök egykori beszédírójának előrejelzése szerint, még idén felajánlhatják Putyinnak, hogy adja át az irányítást. Tovább »
Neokohn
2023. január 1. vasárnap 20:16 - Ez gyors volt: Putyin már fel is hívta Netanjahut
- Izraeli történész: az ukrajnai háború akár fajunk túlélését is veszélyeztetheti – Promenad24
quotescamera408D8217-1508-42F1-8C7C-9B81D4D48B57BF2C6754-57F9-416E-81DD-671EE8AD8D71DD13BF45-FD0E-4F5E-BCB8-EE0968EEB4D2DD13BF45-FD0E-4F5E-BCB8-EE0968EEB4D292333EC4-7DF2-4B9F-A7BF-114B75EE0347chevron thin Tovább »
Promenad24
2022. december 21. szerda 16:26