- Szukot után sem kell kidobnunk majd az etrogot!
Szukot ünnepének egyik legfontosabb kelléke az etrog(אֶתְרוֹג), a citromra kísértetiesen hasonlító gyümölcs, amelyet a szukkoti csokorral együtt lengetünk a sátoros ünnep idején. Az etrog, vagy régebbi nevén ádámalma, a citronád egyik tájfajtája, amelyet már a bibliai időkben termesztettek, és vastag héjat cukorszirupba főzve fogyasztották. Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. október 2. hétfő 14:31 - Pészach négy félünnepi napját tartjuk
Pészach harmadik, negyedik, ötödik és hatodik napja félünnep, azaz chol hámoéd (חול המועד), amelyre enyhébb szabályok vonatkoznak, mint az első kettő és az utolsó két főünnepi napra.Ezek a napok is ünnepélyesek, ám sokban a hétköznapokhoz hasonlatosak, hiszen ilyenkor használhatjuk az elektromos berendezéseket, utazhatunk, főzhetünk, vásárolhatunk. Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. október 2. hétfő 06:31 - Új tanév, új szabályok: Franciaországban idéntől tilos az abaja!
Franciaországban 2004 márciusában elfogadásra került egy törvény, mely szigorúan szabályozza a különböző vallásokhoz köthető ruházatok állami közoktatási intézményekben való viselését. Ezen szabályzáson szigorítottak 2023. augusztus 24-én amikor Gabriel Attal francia oktatásügyi miniszter bejelentett, hogy az új tanévtől tilos az abaja viselése. Tovább »
Reaktor
2023. október 1. vasárnap 20:41 - Ma este beköszönt Szukot ünnepe
Ideje elvégezni az utolsó feladatokat, nekilátni az ünnepi menű elkészítéséhez, hiszen ma este hat óra után tíz perccel beköszönt a Szombat és Szukot (סוכות) ünnepe is, amely a három zarándokünnepünk egyike.Innentől kezdve Szukot végéig csak a sátorban étkezünk. Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. szeptember 29. péntek 18:21 - Szukot (סֻכּוֹת) imarendje a BZSH zsinagógáiban
Szeptember 29-én, pénteken este beköszönt Szukot ünnepe. A sátoros ünnep alatt csak a sátorban étkezünk. Kenyeret, süteményt és más tésztát, bort, és az Izrael földjén honos gyümölcsöket is csak a sátorban szabad enni. Imádkozunk, ünnepelünk, de halottainkra is emlékezünk. Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. szeptember 29. péntek 10:26 - Kedves kis talmudi történet a szukoti csokorról
A sátor mellett a péntek este beköszöntő Szukot ünnepének legfőbb tartozéka az úgynevezett ünnepi csokor, héber nevén ארבעת המינים, a négy termés. Ilyenkor ugyanis négyféle, jellegzetesen izraeli termésből készítünk ünnepi csokrot. l. Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. szeptember 28. csütörtök 13:26 - Szukot gyémántja: az Etrog (אתרוג)
Péntek este beköszönt Szukot (סֻכּוֹת) ünnepe, amelynek emblematikus hozzávalója az etrog, mely kísértetiesen hasonlít a citromra, ám szimbólumában és ízében teljesen eltér attól. Az etrog valóban citrusfajta, vastag héjjal és kis mennyiségű, édeskés gyümölcshússal. Nagyon jó illata van, ezért inkább alkalmas parfümkészítésre, mint fogyasztásra. Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. szeptember 28. csütörtök 06:51 - Az Uspizin szertartás parancsa Szukotkor
Szukot alkalmával vallási kötelességünk a sátor állítása, és ott megtartani az Uspizin szertartást. A sátorra kiakasztunk egy táblát a “vendégek” (uspizin) névsorával, mert a kabbalista hagyomány szerint az ünnep során mindennap más-más vendég látogat el a sátorba. Ők a következők: Ábrahám, Izsák, Jákob, József, Mózes, Áron és Dávid. Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. szeptember 27. szerda 11:26 - Szukot ünnepe a Midrás fényében
Jom Kippur komor áhítatát követően az emberek nagy örömmel ünneplik a Szukotot (סכות), amikor otthagyják állandó lakásukat, hogy egy hetet egy olyan sátorban töltsenek, amely jó, ha egy szélfuvallatra össze nem dől. Ennyi elég is a micvához.Olyannyira könnyű ez a micva, hogy –Bölcseink szerint – egy alkalommal még a nem zsidók is megirigyelték. Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. szeptember 27. szerda 07:36 - Szukot ünnepének szokásai, imarendje
Péntek este beköszöntő ünnepünknek kétszeres jelentőséget ad a Tóra: a sivatagjárásra emlékeztet. Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. szeptember 26. kedd 12:36 - Az ünnepi sátor kellékei
A péntek este beköszöntő Szukot (סֻכּוֹת) a három zarándok-ünnepünk egyike, melynek mezőgazdasági vonatkozása is van. A betakarítás ünnepe. Sátorban lakunk, étkezünk, ha lehet, alszunk az ünnep hét napján. Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. szeptember 26. kedd 08:56 - Péntek este beköszönt Szukkot ünnepe
Még fülünkbe cseng a Kol Nidré dallama, amikor hozzálátunk az ünnepi sátor felállításához, hiszen péntek este negyed hét előtt öt perccel beköszönt a Sátoros ünnep, a Szukkot. A bűnbánati hangulatot a cselekvés, a “micvák” tejesítésének hangulata váltja fel. Szukkot (סֻכּוֹת) az öröm ünnepe. “És légy csak örvendező” – így szól az írás. Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. szeptember 26. kedd 06:16 - Könnyű böjtöt, jó pecsételést kívánunk!
Ideje készülődni! Elvégezni az utolsó házimunkákat, hiszen este negyed hét után öt perccel beköszönt Jom Kippur (יוֹם כִּפּוּר) ünnepe, megkezdődik a 25 órás böjt, mely talán a legnagyobb kihívás a zsidó emberek számára. Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. szeptember 24. vasárnap 16:36 - Izraelben egy napra megáll az élet Jom Kippur beköszöntével
Ma este beköszönt Jom Kippur ünnepe, megkezdődik a huszonöt órán át tartó böjt. Jom Kippur (יוֹם כִּפּוּר) a zsidó vallás egyik legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet Izraelben, az emberek böjtölnek és imádkoznak. Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. szeptember 24. vasárnap 16:31 - A ma este beköszöntő Jom Kippur üzenete
Ma este beköszöntő ünnepünk legfontosabb mondata: Pecsételtessenek be az Élet Könyvébe! גמר חתימה טובה Ez hittestvéreink hagyományos köszöntése Jom Kippur (יוֹם כִּפּוּר) során, amely egyik legbensőségesebb ünnepünk. A böjt és elmélkedés, odaadás és imádság ideje. Ez az a nap, amely a megbocsátásról, a megbánásról szól. Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. szeptember 24. vasárnap 12:21 - Figyeljünk az egészségünkre, könnyű ételeket fogyasszunk Jom Kippur előtt és után!
Miként a Tórában le van írja: “A hónap kilencedikének estéjén sanyargassátok lelketeket”. Viszont nem kilencedikén böjtölünk, hanem csak tizedikén, ezt pedig bölcseink úgy magyarázzák, hogy azokra, akik esznek és isznak kilencedikén és böjtölnek tizedikén, úgy kell tekinteni, mintha mindkét nap böjtöltek volna. Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. szeptember 24. vasárnap 12:11 - Perintfalvi Rita: legalább már tudjuk, hogy miért ment Erdő Péter Kötcsére: rapportra hívta a...
PGRpdiBjbGFzcz0idmFyb3MtYS10YXJ0YWxvbS1lbG90dCIgaWQ9InZhcm9zLTIwNDMwNTgwMTciPjwhLS1ub3B0aW1pemUtLT48c2NyaXB0IGFzeW5jIHNyYz0iLy9wYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbS9wYWdlYWQvanMvYWRzYnlnb29nbGUuanM/Y2xpZW50PWNhLXB1Yi0xNzc0MTQzNTE2NzExNjE3IiBjcm9zc2 Tovább »
Városi Kurir
2023. szeptember 22. péntek 18:31 - Békés Szombatot kívánunk!
Eltelt egy újabb hét, így készülhetünk a Szombatra, illetve a vasárnap beköszöntő Jom Kippurra is. Ma este már fél hét előtt öt perccel köszönt be az ünnep. Aktuális szakaszunkban Mózes kéri a zsidó népet, maradjon hű a Tórához az ő halála után is. Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. szeptember 22. péntek 17:46 - A legnagyobb próbatétel Jom Kippurkor: huszonöt óra étlen-szomjan
Ahogy a Tórában le van írja: “A hónap kilencedikének estéjén sanyargassátok lelketeket”.Viszont nem kilencedikén böjtölünk, hanem csak tizedikén, ezt pedig bölcseink úgy magyarázzák, hogy azokra, akik esznek és isznak kilencedikén és böjtölnek tizedikén, úgy kell tekinteni, mintha mindkét nap böjtöltek volna. Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. szeptember 22. péntek 10:16 - A fehér ruha viselete Jom Kippurkor
A zsidó közösségekben Jom Kippur ünnepén az a szokás, hogy fehér ruhát viselnek a felnőtt férfiak. Teszik ezt azért, hogy utánozzák az angyalokat, nem mellesleg a fehér a zsidóságban a gyász színe is.Éppen ezért nem csak a ruhákon, de a kappedli esetében is figyelünk arra, hogy ünnepi színeket öltsön. Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. szeptember 21. csütörtök 09:11 - Tilalmak amikre figyelnünk kell Jom Kippurkor
Vasárnap este hat óra után húsz perccel beköszönt Jom Kippur (יוֹם כִּפּוּר) ünnepe, mely az egyetlen böjtnap a zsidó vallási életben, amelyet a Tóra meghatároz. Bár úgy fogalmaz, “sanyargassátok a lelketeket”, a bölcsek szerint ez a test sanyargatásával érhető el. Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. szeptember 21. csütörtök 01:06 - Amit meg kell cselekednünk a vasárnap este beköszöntő Jom Kippur előtt
Már készülnünk kell, hiszen vasárnap este beköszönt legszentebb ünnepünk a Jom Kippur (יוֹם כִּפּוּר), az Engesztelés napja. A zsidóság egyik legfontosabb ünnepének előírásai, szokásai hűen tükrözik a nap szellemiségét, mondandóját. Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. szeptember 20. szerda 11:31 - Következik a megtérés szombatja (שבת תשובה)
Éppen csak, hogy beköszöntött az új, 5784-es zsinagógai esztendő, máris készülhetünk Jom Kippurra, és a Megtérés szombatjára.Ros Hasana és az Engesztelés napja közötti időszakot a 10 bűnbánó napnak nevezik. Ennek szombatja, amely Jom Kippurt megelőzi a megtérés szombatja (שבת תשובה). Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. szeptember 19. kedd 12:16 - Háázinu (הַאֲזִינוּ) hetiszakaszunk és ami a sorok között rejlik
Aktuális hetiszakaszunk a Háázinu (הַאֲזִינוּ) számos gondolatot, eszmét tartalmaz, amiket Mózes az örök “tanúk”, az ég és a föld hallatára hagy örökül népének. “Halljátok ti egek, mit mondani fogok, és figyelje a föld szám beszédét”. Az ének központi gondolata a kapcsolat a nép Isten iránti hűsége és jövőbeli sorsa között. Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. szeptember 19. kedd 10:41 - Már itt is az új év első böjtje: Gedáljá böjtje
Új évbe léptünk, az elmúlt napokban megünnepeltük Ros Hasanát, ám az őszi ünnepek sora máris folytatódik. Tisri hónap harmadik napján, azaz hétfőn tartjuk Gedáljá böjtjét (צוֹם גְּדַלְיָּה). Ekkor Gedáljá ben Achikam (גדליה בן אחיקם) meggyilkolásának emlékére böjtölünk. Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. szeptember 18. hétfő 01:21 - Boldog 5784-es esztendőt kívánunk!
Ma este beköszönt az 5784-es zsinagógai esztendő, így ismét alkalmunk nyílik ünnepelni és egyben magunkba is szállni az elkövetkezendőkben. A zsidó újév ünnepével kezdődik meg a Jom Kippurig tartó megtérés tíz napja (עשרת ימי התשובה). Ezt az időszakot félelmetes napoknak (ימים נוראים) is nevezik. Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. szeptember 15. péntek 17:06 - Országos főrabbi: Ez az önvizsgálat ideje
Ma este beköszönt Ros Hasana, és az 5784-es zsinagógai esztendő. Az ünnepről és az ahhoz tartozó szokásokról dr. Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. szeptember 15. péntek 08:56 - A Benjamin ovisok már felkészültek az új esztendőre
A BZSH Benjamin Óvodájának apró gyerekei lélekben már felkészültek a pénteken beköszöntő 5784-es zsinagógai évre. A gyerekek a zuglói óvodában az elmúlt hetekben már sok érdekességet megtudhattak Ros Hasana ünnepéről és dr.Verő Tamás főrabbi vezetésével tegnap elvégezték a taslich szertartást is. Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. szeptember 14. csütörtök 07:01 - Így szólt a sófár a Szeretetkórház tetején
Verő Tamás főrabbi a közelgő ros hasana, a zsidó újév alkalmából fújta meg az ősi hangszert. Péntek este beköszönt a ros hasana, a zsidó újév. Tovább »
Kibic Magazin
2023. szeptember 13. szerda 15:01 - A Szeretetkórház tetejéről szólt a sófár hangja szerda reggel
A sófár hangjának meghallgatása Ros Hásánát megelőzően, illetve a Jom Kippur előtti tíz bűnbánó nap során fontos micva minden zsidó számára. A sófár hangja jelzi a világ zsidósága számára, hogy Ros Hasana, az újév első napjával kezdetét veszi az őszi nagyünnepi időszak. Tovább »
BZSH - Budapesti Zsidó Hitközség
2023. szeptember 13. szerda 12:56