„A két király” – a teázásnál jóval többről szólt III. Károly washingtoni útja
A történelem során másodszor mondott beszédet az amerikai Kongresszusban brit uralkodó. III. Károly és felesége, Kamilla akkor érkezett állami látogatásra, amikor megroggyanni látszik a két szövetséges kapcsolata, többek között az iráni háború miatt. Donald Trump amerikai elnök azonban azt mondta, egyetértés van.