„Én is csak rendező lettem” | Szombat Online
Esztergályos Károly pályája az 1960-as évek elején indult, amikor a televízió még gyerekcipőben járt Magyarországon. A főiskolán filmrendezést tanult, bár eredetileg karmester vagy színházi rendező szeretett volna lenni, végül a televízió mellett döntött, mert állandó munkalehetőséget kínált. Első televíziós filmjét 1963-ban készítette (Egy csónak visszafordul), utoljára 2010-ben ült a rendező székben.