737 bejegyzést.

STOP 

A Malév leállása után: aki szemfüles, jól fog járni

2012. február 4. szombat, 13:22

A diszkont légitársaságok az első számítások szerint csaknem akkora kapacitást hoznak a budapesti repülőtérre, mint ami a Malév leállásával kiesik. Tovább »

STOP »

Meghalt Csurka István: márciusban töltötte volna be 78. évét

2012. február 4. szombat, 10:52
Meghalt Csurka István: márciusban töltötte volna be 78. évét

Életének 78. évében meghalt Csurka István író, politikus. Csurka István életrajza (forrás: Wikipédia) Csurka István (Budapest, 1934. március 27. – 2012. február 4.) író, dramaturg, politikus, a MIÉP elnöke. Csurka Péter fia, és Csurka László színművész bátyja.Életrajz1956 után fél évre internálták, majd beszervezték III/III-as ügynöknek. Tovább »

STOP »

Gyűlölet-bűncselekmények miatt fordultak Navracsicshoz

2012. február 3. péntek, 14:52
Gyűlölet-bűncselekmények miatt fordultak Navracsicshoz

Nyílt levélben kereste meg Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert öt hazai jogvédő szervezet azért, hogy nemtetszésüket fejezzék ki a gyűlölet-bűncselekményekre vonatkozó büntetőjogi szabályozás miatt. A civilek szerint korábban számos nemzetközi kritika is érte a törvényt. Tovább »

STOP »


Süket fülek az egyházfői intelmekre

2012. február 2. csütörtök, 21:12
Süket fülek az egyházfői intelmekre

A közösségek elleni gyűlöletkeltés elítéléséről, egymás tiszteletének fontosságáról beszélt a közelmúltban Erdő Péter bíboros, ám szavai sokakhoz nem jutottak el azok közül, akik magukat kereszténynek vallva antiszemita, kirekesztő kijelentésekkel mérgezik a közbeszédet. Tovább »

STOP »

Felnyitották a sebet – lesz-e ebből gyógyulás?

2012. február 2. csütörtök, 20:22
Felnyitották a sebet – lesz-e ebből gyógyulás?

A francia Nemzetgyűlés mindkét háza megszavazta az örmény népirtás tagadását szankcionáló törvény tervezetét, amely már csak Nicolas Sarkozy elnök aláírására vár a hatálybalépéshez. A törvény értelmében az 1915-16-os örmény népirtás tagadóira egy évi elzárás és 45 ezer eurós pénzbüntetés vár. Tovább »

STOP »

Csak ma zárult le a karácsonyi ünnepkör

2012. február 2. csütörtök, 19:02

A keresztény ünnepi kalendáriumban e hónap kiemelkedő napjai közé tartozik február 2., gyertyaszentelő Boldogasszony, másként Mária tisztulása. A mai nappal zárul le a karácsonyi ünnepkör, eltávolítják a jászolágyat. Tovább »

STOP »

Megvárom, míg elhallgatnak a nyilas urak – szónokok a Paulay Ede utcában

2012. február 1. szerda, 19:22
Megvárom, míg elhallgatnak a nyilas urak – szónokok a Paulay Ede utcában

“Együtt a szélsőjobb ellen! Együtt a köztársaságért! Állítsátok meg Arturo Uit!” – állt a transzparenseken a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége által szervezett szerdai demonstráción. Tovább »

STOP »

A Facebookon leplezték le magukat a jobbikosok

2012. január 31. kedd, 06:14
A Facebookon leplezték le magukat a jobbikosok

A Jobbik Facebook-követői a róluk készített tanulmány szerint nem az “átmenet vesztesei”, azaz a hátrányos anyagi helyzetben lévő, munkanélküli és alacsony iskolázottságú rétegek köréből kerülnek ki. Tovább »

STOP »

VV Seherezádét elég korán felfedezték

2012. január 29. vasárnap, 23:14
VV Seherezádét elég korán felfedezték

VV Seherezádé már tinédzser korában sorra nyerte a szépségversenyeket, és több reklámfilmben is szerepelt. Édesanyja büszke arra, hogy lánya szépségét külföldön is felfedezték. – A lányomnak pici kora óta nagyon helyes arca van. Már korán elkezdte bontogatni a szárnyait, így a sport mellett modellkedéssel és színjátszással is foglalkozott. Tovább »

STOP »

Holokauszt emléknap: hatmillió áldozat előtt hajottak fejet pénteken

2012. január 27. péntek, 17:05

Hatvanhét éve, 1945. január 27-én szabadult fel az auschwitz-birkenaui haláltábor, mely napot 2005 óta a holokauszt nemzetközi világnapjaként tartják számon. Az áldozatokra Pécsett nem, Budapesten viszont a Holokauszt Emlékközpont előtt emlékeztek. Tovább »

STOP »

Dörner műsorváltozással kezd – válaszra készülnek az antifasiszták

2012. január 25. szerda, 19:12
Dörner műsorváltozással kezd – válaszra készülnek az antifasiszták

Dörnerék már kész, alig játszott darabokat vesznek le az Új színház repertoárjáról. Helyettük márciusban minden bizonnyal drágán megvásárolt vendégelőadásokat láthat majd a közönség a teátrumban. A jelenlegi igazgató, Márta István január végéig marad, a színészekkel még nem tudni, mi lesz. Tovább »

STOP »

Kucorgó demokraták

2012. január 19. csütörtök, 16:58
Kucorgó demokraták

Miközben Orbán Viktor és segéderői bőszen védik Európában a magyar kormány demokratizmusát, a szerdai hírek szerint a hatalom birtokosai 2014-ig kisajátították a március 15-ei nemzeti ünnepet. A rendszerváltás óta nem először tették ezt 1848 örököseivel, de talán most a legbrutálisabban. Tovább »

STOP »

Orbán: Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz

2012. január 18. szerda, 22:12
Orbán: Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz

Maratoni hosszúságú, több mint kétórás plenáris ülést tartott szerdán az Európai Parlament (EP) a “Magyarországon történt közelmúltbeli politikai fejleményekről”. Tovább »

STOP »

Pesti gettó

2012. január 18. szerda, 11:42
Pesti gettó

Hatvanhét éve szabadult fel a pesti gettó, a II. Világháború kétarcú fővárosi torzszülöttje. A gettólét rengeteg halottat követelt, ám több mint 70 000 ember menekült ott át – ha embertelen körülmények között is – egy újabb életbe. Tovább »

STOP »

“Wallenberg az egyik diktatúra ellen küzdött, végül a másik áldozata lett”

2012. január 17. kedd, 15:42
“Wallenberg az egyik diktatúra ellen küzdött, végül a másik áldozata lett”

Carl Bildt svéd külügyminiszter szerint az Európai Unió egy olyan világítótorony, amelynek fénye elérve az EU tagállamain túlra, ösztönzi a demokratikus változásokat, ezért mindenképpen nyitottnak kell maradnia a határain kívüli országok felé. Tovább »

STOP »

Nemzetközi zöldkártya: erre miért van szükségem?

2012. január 17. kedd, 11:02
Nemzetközi zöldkártya: erre miért van szükségem?

Ha például Izraelbe vagy Marokkóba készül autóval, kelleni fog. Ha Koszovóba, még kevés is lesz! Az alapszabály: nem mindenhol érvényes a Magyarországon megkötött kötelező biztosítás az autóra. Ha külföldre készülünk autónkkal, érdemes számba vennünk, hogy célországunkban milyen módon igazolhatjuk, hogy autónk biztosítva van. Tovább »

STOP »

Lengyel és izraeli üzenet Ahmadinezsádnak

2012. január 17. kedd, 06:42

A vitatott iráni atomprogram felszámolását sürgette hétfőn Radoslaw Sikorski lengyel és Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter, akik egyebek között az izraeli-palesztin kapcsolatokról is tárgyaltak Varsóban. Liberman szerint “a szavak és szlogenek helyett eljött az ideje a határozottabb eszközök és eljárások bevetésének”. Tovább »

STOP »

Minden bizonnyal az Európai Parlament elnökévé választják Martin Schulz-ot

2012. január 17. kedd, 06:14

Martin Schulz német szociáldemokrata politikus, akit ezen a héten minden bizonnyal az Európai Parlament (EP) új elnökévé választanak, leginkább vitaszenvedélyéről közismert, ami jelentős változásokat vetít előre a néppárti lengyel Jerzy Buzek konszenzuskereső jellegűnek értékelhető EP-elnöksége után. Tovább »

STOP »

Botrány – félmeztelen fotók a katonalányokról

2012. január 16. hétfő, 11:02
Botrány – félmeztelen fotók a katonalányokról

Botrány tört ki öt, félmeztelenül pózoló nő miatt Izraelben. A nők hiányos katonaruhában, félmeztelenül pózolnak, a képeket pedig megosztották a Facebookon. A félmeztelen lányok az izraeli hadsereg tagjainak tűntették fel magukat. A hadsereg felháborodását fejezte ki a “katonai fegyelem súlyos megsértése” miatt – számol be a manna.ro . Tovább »

STOP »

A boldogító igen előtt – rengeteg fotóval!

2012. január 15. vasárnap, 22:44
A boldogító igen előtt – rengeteg fotóval!

Egy esküvő megszervezése minden pár életében kapcsolatpróbáló feladat. Az egyre szerteágazóbb igények, és elképzelések folyamatos megújulásra kényszerítik a növekvő kínálatot. Nem csoda, hogy a bőség zavarában elveszik az ember, és az egy napos eseményt akár több hónapos szervezés előzi meg. Az idén 19. Tovább »

STOP »

Budaörsön forog az HBO nagysikerű sorozata

2012. január 15. vasárnap, 05:42

Budaörsön forog az HBO egyik nagysikerű sorozata, az In Treatment magyar változata, a Terápia. A májusig tartó munkálatok után a sorozat 40 epizódja várhatóan idén ősszel kerül adásba. A sorozat első változata Izraelben készült 2005-ben, és számos szakmai díjat kapott. Tovább »

STOP »

Külföldi kiállítással büszkélkedhet a pécsi gyűjtő

2012. január 10. kedd, 20:24
Külföldi kiállítással büszkélkedhet a pécsi gyűjtő

Helsinkiben, a Postamúzeumban megnyílt a pécsi Nácsa János kiállítása az általa gyűjtött képeslapokból. 2010-ben Pécsett, a Postapalota előterében voltak láthatók a finn képeslapok, most magyar lapok is kerültek a nagyközönség elé. Helsinkiben február 2-ig látható 60 magyar és 60 finn képeslap Nácsa János gyűjteményéből. Tovább »

STOP »

91 éves a Nemzet Sportolója

2012. január 9. hétfő, 12:12
91 éves a Nemzet Sportolója

91 éves Keleti Ágnes tornásznő, aki minden idők legeredményesebb magyar női sportolója. Zsidó származása nem csupán pályafutását akadályozta, azokban az időkben az élete is veszélyben forgott, így az 1940-es országos bajnokságon el sem indulhatott. A nyilas korszakban, amikor édesapja Auschwitzban halt meg, kisebb gondja is nagyobb volt a sportnál. Tovább »

STOP »

Fidesz-kommunikáció: …

2012. január 6. péntek, 22:32

Egyre bágyadtabb a Fidesz kommunistázása, amellyel igyekeznek nemlétezőnek tekinteni a tényt, hogy az amerikai és európai konzervatívok, republikánusok szemében is egyre szánalmasabb az, amit a jobb sorsra érdemes magyar demokráciával és köztársasággal művelnek. Tovább »

STOP »

Felkerült Orbán Viktor a modernkori diktátorok listájára – fotó!

2012. január 6. péntek, 12:42
Felkerült Orbán Viktor a modernkori diktátorok listájára – fotó!

Felvették Orbán Viktort a modernkori diktátorokat gyűjtő listára a wikipedia.org internetes lexikonban. Magyarország miniszterelnöke a napokban lett Szálasi Ferenc, Rákosi Mátyás és Kádár János után negyedik az ilyen téren híres magyarok sorában. Tovább »

STOP »

2011. október: az ellenzék, megkésve, elfoglalja az utcát

2012. január 5. csütörtök, 19:52
2011. október: az ellenzék, megkésve, elfoglalja az utcát

Nagyon sűrű évet zárunk a belpolitikában. Ha ilyen az újjászervezés, mit értsünk a kilátásba helyezett elrugaszkodáson? Sorozatunk hónapról-hónapra összefoglalja 2011 fontos eseményeit. Ez itt a legfontosabb októberi események zanzája. Tovább »

STOP »

Orbán takarodj! Fülelhetnek az Operában – tudósítás az Andrássy útról

2012. január 2. hétfő, 20:42
Orbán takarodj! Fülelhetnek az Operában – tudósítás az Andrássy útról

Óriási tüntetés volt hétfőn este az Orbán-rendszer ellen. Nagy rendőri erők biztosítják a rendet az Operaháznál, ahol ma este meghívottak körében ünneplik az állami vezetők a 2012. január elsején hatályba lépett alaptörvényt, miközben odakint a demokratikus ellenzék hirdetett tiltakozó gyűlést. Tovább »

STOP »

Alaptörvény-tüntetés …

2012. január 2. hétfő, 11:52
Alaptörvény-tüntetés …

Ahogy arról már beszámoltunk, szélsőjobboldali csoportok zavarhatják meg az Operaház elé hétfő estére szervezett ellenzéki demonstrációt. Árok Kornél, a tüntetés egyik főszervezője a STOP-nak hétfőn délelőtt azt mondta, szerinte komolytalan a bejelentés, és nem valószínű, hogy nagyobb tömegeket képesek mozgósítani a szélsőjobbosok. Tovább »

STOP »

Neonáci támogatás Orbán ünnepének?

2012. január 1. vasárnap, 11:42
Neonáci támogatás Orbán ünnepének?

A jobboldal legszéléről sietnek a kormány segítségére az alaptörvényt ünneplő operaházi gálaest méltóságának megmentésére. A helyszínre korábban a demokratikus ellenzék jelentett be demonstrációt. Tovább »

STOP »

A mi hitünk éppoly tiszteletre méltó, mint bárkié – meghallották a Házban?

2011. december 30. péntek, 13:32
A mi hitünk éppoly tiszteletre méltó, mint bárkié – meghallották a Házban?

“Politikusaink olyanról is döntenek a Parlamentben, amelyhez valójában csak Istennek van joga” – közös figyelemfelkeltő demonstrációt tartottak péntek délelőtt a keresztény evangéliumi egyházak. Az új egyházi törvény, a “kirekesztés és a megbélyegzés” törvénye ellen tiltakoztak a Kossuth téren. Tovább »

STOP »