Gantner Ádám negyedik könyvében, A Sikszében az internetes társkereséstől való ön- és közveszélyes függőségétől megszabadulni indul Izraelbe. Tovább »
MaZsiKe »

A terem végéből dudaszó töri meg a vendégek csöndes beszélgetését, majd egy skót viseletbe öltözött férfi halad el a sorok mellett, megáll a közönség előtt, közben fújja a hangszert. Kéri György játékával vette kezdetét a megemlékezés csütörtök délután a Dohány utcai Zsinagóga szomszédságában. 2012. január 28. Tovább »
MaZsiKe »
Behunyom szemem, és hallom, miként konganak Lwów harangjai, mindegyik más-más hangon és ritmusban. Hallom, ahogy a Vásártér kútjainak csobogása elvegyül a tavaszi eső által tisztára mosott fák susogásával. Mindjárt tíz óra, s olyan csönd ül a városon, hogy lépteikről felismerem, akik az éjszaka órája előtt hazafelé sietnek. Tovább »
MaZsiKe »
A szabadkai TUUM Egyesület Zsinagóga.com – Sinagoga.rs műhelye 2011 őszén immáron harmadik alkalommal szervezte meg Zsinagóga Ünnep (Praznik sinagoge) című rendezvényét. Az Egyesület célja az 1902-ben átadott zsinagóga gondozása, és építői emlékének ápolása. Az idei rendezvényen is mintegy 200 látogató volt a hideg, esős, őszi idő ellenére. Tovább »
MaZsiKe »
Jane Haining a „budapesti skót misszió mártírja” emléke előtt tiszteletét rója le a Magyar Zsidó Múzeumban (Budapest VII. ker. Dohány u. 2.), a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Budapesti Református Skót Misszió 2012. január 26-án csütörtökön, délután 5 órától. Emlékezet / 2012. január 26. Tovább »
MaZsiKe »
Az elmúlt év novemberében zord hidegben bandukoltunk a Kazinczy utca felé, ahonnét forralt bor illata csapta meg az orrunkat. A faházikók során egyre beljebb haladva, a hagyományos zsidó ételek sokasága fogadta az érdeklődőt. Én is szoktam otthon flódnit készíteni, de ismeretlen volt előttem a flódnik sokfélesége. Tovább »
MaZsiKe »
A zsidó naptár szerint kiszlév 25-től tévét hó 3-ig tartó nyolc napos ünnep. Hanuka ünnepe idén december 21. és december 28. között tart. A Hanuka első lángját december 20-án, kedden az utolsó a nyolcadik lángot december 27-én, kedden este kell meggyújtani. Mazsike A zsidó naptár szerint kiszlév 25-től tévét hó 3-ig tartó nyolc napos ünnep. Tovább »
MaZsiKe »
Egy este a rasszizmus ellen. A Zene a Rasszizmus Ellen (ZARE) a budapesti Brit Nagykövetség kezdeményezésére jött létre. Mozgalmunk fő célja, hogy politikai szimpátiától függetlenül, a zene nyelvén tegyünk hitet az emberek egyenlősége és kölcsönös megértése mellett. Hanuka ’72 & Karácsony ’11 2011. December 20. Tovább »
MaZsiKe »
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöksége érdeklődéssel figyeli, hogy a jelenleg elismert négy zsidó felekezet között egyezkedés kezdődött az örökjáradék juttatás felosztásáról. Tisztában vagyunk azzal, hogy a több évtizede kialakult gyakorlat csak türelemmel, egymás iránti tisztelettel és nagyfokú kompromisszumkészséggel változtatható meg. Tovább »
MaZsiKe »
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület programsorozata a Petőfi Irodalmi Múzeumban (Budapest V. ker., Károlyi Mihály u. 16.). Az este folyamán a vendégekkel Lugosi Viktória beszélget, a zenéről, a tehetségről, a Kárpát-medence kulturális sokszínűségéről és a gazdagságáról – sok-sok élőzenével fűszerezve. 2011. december 5. Tovább »
MaZsiKe »
Megnyílt az El Grecótól Rippl-Rónaiig, Nemes Marcell, a mecénás című kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Lázár János frakcióvezető, Hódmezővásárhely polgármestere nyitották meg Nemes Marcell, a mecénás műgyűjtő több, mint 120 műtárgyát bemutató kiállítását október 25-én, a Szépművészeti Múzeumban. Tovább »
MaZsiKe »
Van olyan könyved, amit szívesen elajándékoznál? Van, amit már meguntál? Akkor hozd el sokat olvasott, megunt könyveidet, vagy amiről azt gondolod, fontos, hogy más is olvassa! Ahány könyvet hozol, annyit vihetsz! Minél többen leszünk, annál nagyobb választék! Mert ugye: Több könyv, többet lát!
2011. november 6. Tovább »
MaZsiKe »
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület zsidó oktatásért alapított Várhegyi György díját idén az 1922-ben az erdélyi Dés városában született Randolph L. Braham, a New York-i City University érdemes professzora, a Rosenthal Intézet igazgatója, a Holokauszt-kutatás ma élő egyik legnagyobb tudósa vehette át az Egyesület vezetőitől. Tovább »
MaZsiKe »
Folytatva budapesti barangolásainkat, ezúttal a régi pesti zsidónegyed főutcáját, a Király utcát járjuk be, a Nagymezőtől a Kiskörútig – Szegő Dórival, nem csak zsidó szemmel. 2011. október 23. vasárnap, 14: 00 óra „ Temérdek kocsi volt ebben a szűk utcában; mindenféle kocsi, amely a város területén feltalálható. Tovább »
MaZsiKe »
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) tisztelettel meghívja Önt az idei Várhegyi György oktatási-díjának ünnepélyes átadására, 2011. október 12. szerda, 11: 00 órára a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskolába, (Budapest II. ker., Budakeszi út 48.).
Díjátadás / 2011. október 12. Tovább »
MaZsiKe »
Közkívánatra újra a felbecsülhetetlen művészeti értékeket őrző Salgótarjáni úti zsidó temetőben sétálunk, Lajta Béla, Maróti Géza és más mesterek remekművei között Szegő Dóri vezetésével. A sírkert 1874-es kialakítása után a zsidó gazdasági és politikai elit tagjai kaptak itt sírhelyet. környezetben.
2011. október 9. Tovább »
MaZsiKe »
„Hol a sötétség tenger-árja ellen, ragyogó gátat épített a szellem.” E gondolat jegyében figyelemre méltó vállalkozásba kezdett a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület a Zsolnay Kft-vel karöltve. Vagy talán helyesebb volna a küldetés szót használnom. Hiszen célja van, értéket hordoz és közvetít. Tovább »
MaZsiKe »
Szeptember 5. és 18. között kilencedik alkalommal rendezi meg Zsidó Fesztiválját a Spinoza Színház. A szervezők deklarált célja évek óta az, hogy Budapest ne csak néhány napig, hanem legalább 3-4 hétig legyen a zsidó kultúra fővárosa. Az ok: a közép-európai városok közül Budapestnek legnagyobb a zsidó lakossága. Szeptember 5. és 18. Tovább »
MaZsiKe »