Hol van az a határ, amikor az ember még nem vállal közösséget a fasisztákkal, de már maga is besározódik? Egy mosoly? Egy biccentés? Egy kézfogás? Pár odavetett szó? Lehet-e demokrataként kezet nyújtani jobbikos politikusnak, vagy már egy kézfogás is sok? Bármit is gondoljanak erről, a Népszabadság most keményen megmondta. Tovább »
Mandiner blog 
Schmitt Pál, a szotyielnök
„A hatalmi ágakhoz mindig kötődnöm kell, elismerni a tevékenységüket és adott esetben meglátogatnom őket” (Schmitt Pál az MTV-nek)
Mi úgy szocializálódtunk, hogy egy közjogi méltóságnak, egy köztársasági elnöki tisztségnek kijár a tisztelet. Még akkor is, ha… Tovább »
Hol laktak az őseid?
„Budapestről az utazási könyvek azt írják, hogy gyönyörű ifjú hajadon a vén Duna partjain. Tovább »
Nyugat: lecserélve?
Börtönnek, kényszerlakhelynek titulálta a Nyugat „régi világát” Orbán Viktor, aki egykoron maga is küzdött a keleti börtönnel. Tovább »
Zuroff, a becstelen briganti
„Világos volt, hogy nem fogunk kopogtatni az ajtaján – nem fogadott látogatókat -, ezért más tervünk nem lévén, néhány percig csak álldogáltunk, hogy megtapasztaljuk ezt a különös, ám történelmi pillanatot. Mindenféle gondolatok cikáztak át az agyamon, egy-két különösen baljóslatú is. Tovább »
Balázs József önelégült és arrogáns szavai
„Forrás oda megy ebben a térségben, akit én jóváhagyok. Akit én nem hagyok jóvá, oda nem megy forrás. (…) Figyelj, te ezzel az írással, ezekkel a dolgokkal ezeket a csapokat elzártad magad elől, ezt vedd tudomásul. Tovább »
Magyar tragédia 1944-1947
Kiszolgáltattál, mint áldozatra szánt juhokat, szétszórtál bennünket a pogányok közé. (Zsolt 44.12)
Vaskos fekete könyvvel összegzi működésének kilenc évét a Terror Háza Múzeum. Tovább »
Így származásozik az Index
Meglehetősen bosszantó cikkel találkoztunk tegnap az Indexen, ami belterjes szerkesztőségi levlistánkon is kiverte a biztosítékot. „Vérlázító” , „hubazmeg” , „gyoker” , „erdekes” – szóltak a reakciók a Kínában rendezett magyar képzőművészeti kiállítás alkotóit listázó írásra. Tovább »
Magyarosítás – Kis szlovák legendárium I.
Vhailor és Agent Ungur sorozata magyarokról-szlovákokról.
A szlovák nemzetépítést gyakorlatilag keletkezése óta olyan narratívák uralják, amelyeknek politikai rendszertől és ideológiától függetlenül a magyarsággal való szembehelyezkedés egyik állandó és stabil alkotóeleme. Tovább »
Budapesten a legCOOLabb közgazdász
Szeretném javasolni az illusztris Közgáz COOL List készítőinek, hogy a BCE unalmas kis gólyái helyett rakják fel jövőre Nouriel Roubinit is a listára. Tovább »
Mandiner
A magyar konzervatív joggal hivatkozik Széchenyire: a magyar konzervativizmusnak joggal már-már megkérdőjelezhetetlen ikonja ő. Országépítő, amilyenből nem sok volt a magyar történelemben. A magyar jobboldali kormány joggal nevezi el róla gazdaságfejlesztési terveit, joggal készíti el róla nagyköltségvetésű mozifilmjét. Tovább »
Magyarok és zsidók a diaszpórában
„Kisebbség és többség között” címmel rendezett magyar-izraeli történészkonferenciát a Balassi Intézet. A gellérthegyi intézmény könyvtárában magyar, zsidó és magyar zsidó történészek cseréltek eszmét az emigrációban, diaszpórában élő közösségekről, a magyar és a zsidó diaszpórák közötti hasonlóságokról és különbségekről. Tovább »
Zoltai meg a többiek
Ma választ elnököt, ügyvezető igazgatót és elöljárósági tagokat a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH), május 15-én pedig a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) tart tisztújítást. Tovább »
Freedom a házban
Néhány napja hozta nyilvánosságra a Freedom House szokásos éves jelentésének főbb megállapításait a sajtószabadság globális helyzetéről 2011-ben. A teljes jelentés még nem érhető el, az eddig publikált részletek zanzásított következtetése az, hogy Magyarországon a média szabad, de jelentősen csökkent a sajtószabadság. Tovább »
Csinálni egy kis zajt – Beastie Boys
„Oh, my God, just look at me Grandpa been rappin’ since ’83” (Too Many Rappers/New Reactionaries)
A papák bizony a nyolcvanas évek eleje óta szövegelnek, és most visszatértek egy új lemezzel: az elmúlt években kihívások sorát, köztük a rákot is le kellett győznie a Beastie Boysnak – hogy aztán továbbra se nőjön be a fejük lágya. Tovább »
Gyöngyöspata vágatlanul
A múlt kedd esti gyöngyöspatai eseményekkel foglalkozó posztunk miatt kaptunk hideget-meleget, szűk agyú jobberektől kezdve rendes magyarokig voltunk sok minden. A térfigyelő kamera felvétele mellé most találtunk egy másik videót, ami a támadás idején készült a faluban. Tovább »
Kilencvenketten a köztársaságért!
Avíttas, dagályos, patetikus konzervatív, múltba forduló, dohos, kereszténykedő az új alkotmányunk – olvashatjuk a különböző európai és européer lapokban. Tovább »
Az alkotmányról
„Az a bölcsesség, ha népének hite és szokásai szerint él az ember.” (Hegel)
Van úgy, hogy az ember álmából riad fel, jeges verítékben fürödve, „Úristen! új alkotmány van!” – hasít belé villámcsapásszerűen. Tovább »
Jönnek a négerek, jön a halál
Talán nem csak a mi figyelmünket kerülte el, milyen erős tartalommal kényezteti a sokat szenvedett magyar médiapiacot a Magyar Jelen. Múlt héten láttam meg egy standon a fenti címlapot (itt nagyobb méretben is megcsodálható), és nem volt kérdés, hogy megveszem a lapot. A jó címlap: elad. Tovább »
Jobb mint a Heti Hetes
Talán észrevették már: nekünk is vannak celebjeink. Onnan lehet felismerni őket, hogy lázasan pakoljuk őket véleményszemlénkbe, hiszen azt szeretnénk, ha az Üzenet nem rekedne meg a mi szintünkön. Olyan közszereplőkről van szó, akik megszólalásaikkal különösen belopták magukat a szívünkbe az évek során. Tovább »
Ritterek és autoriterek
Horkheimer, Adorno, Habermas és a többiek
Nem tehetek róla: egyre türelmetlenebb vagyok és erősödnek bennem az előítéletek az elmúlt hónapok hazai politikai vitáit látva, ahol a jogos kritikák és értelmes viták helyét egyre inkább átveszi a szélmalmokkal folytatott küzdelem és a csúcsra járatott rettegés. Tovább »
Városrombolás előtt Szabadka
Döbbenetes volt olvasni a Falanszter blog minapi bejegyzését : több mint 200 eklektikus és magyar szecessziós stílusjegyet magán hordozó épület lebontásával modernizálnák Szabadka belvárosát. Tovább »
Szép pályát futott be a kuruc.info Lázár-remixe
Szép pályát futott be a kuruc.info Lázár-remixe. A szélsőjobbos portálon tegnap 13: 16-kor jelent meg a felvétel, amiből aztán a Hírszerzőn 15: 01-re lett cikk. Tovább »
Szavazzanak-e a külhoniak?
Most, hogy talán kezd elülni a médiatörvény okozta csatazaj, készülhetünk az újabb kulturkampfra. Jön ugyanis az alkotmányozás, és lesz abban minden szép és jó, amitől egy magára valamit is adó balos felhorgadhat. Tovább »
Ki jön Markó után?
Markó Béla tizenkilenc év regnálás után letészi az RMDSZ-elnöki lantot. Ez most már tény, hosszas lebegtetés után tavaly év végén bejelentette, tulipános bajtársaim, szevasztok, ők meg hosszantartó, ütemes tapsviharral fogadták a hírt, és az Tovább »
Lopott a Kárpátia a zsidóktól?
Kommentben hívta fel figyelmünket egy kedves olvasónk a következő tényfeltáró videóra, ami a Kárpátia Felvidéki táj című számának és Izrael himnuszának hasonlóságát feszegeti:
Bár a hasonlóság valóban feltűnő, de szinte 100 százalékos Tovább »
Önégetés
A politikai, társadalmi, gazdasági indulatok talán egyik legszélsőségesebb megnyilvánulási formájának vagyunk tanúi az elmúlt napokban. Tunéziában, Algériában, Mauritániában és Egyiptomban lassan tucatnyian választották az önégetés szélsőséges tiltakozási formáját. Tovább »
A névtelenség védelmében
„A leggyávább, névtelenségbe burkolózó rohadékok blogolás címén frankón azt írnak, amit akarnak, és te állsz tehetetlenül, lezsidóznak, lebuziznak, lealkoholistáznak, és százezrek olvassák naponta. Az egész internet maga a Bábel tornya (…). Tovább »
A haza védelmében?
Tegnap az Európai Parlament meghallgatta a magyar miniszterelnököt. Mint az unió soros elnöke, Orbán mintegy 22 percben számot adott a magyar elnökség következő féléves terveiről. Tovább »
Kurucok a narancsosok mellett
A Jobbik – Novák Előd bejelentése szerint – mára tüntetést szervezett a Magyar Rádióhoz a sajtószabadságért, egyben kifejezve együttérzését „az új médiatörvény első áldozataival, Bogár Zsolttal és Mong Attilával , a Magyar Rádió reggeli műsorának Tovább »





















