Próbáltuk valahogy ellökdösni, pályán tartani a Malévet, ameddig csak lehetett. Itt a vége, eddig tudtuk. Nem lehetett már tovább húzni ezt, mert fizikailag is elvesztettük volna a külföldön letartóztatott gépeinket. Tehát meg kellett állni – közölte Orbán Viktor.A miniszterelnök szerint még nem lehetetlen a Malév újraindulása. Tovább »
Magyar Hírlap 
Rendőrök választották szét a dulakodó tüntetőket
Több szélsőségest állított elő a rendőrség Budapesten az Új Színháznál a Magyar Ellenállók és Antifasiszták tegnap esti demonstrációján. A szervezet az ellen tiltakozott, hogy Dörner György vette át az Új Színház vezetését. Tovább »
Ezentúl bárki tanácsot adhat közügyekben
Pont kerülhet hétfőn annak a heves vitáktól sem mentes egyeztetési folyamatnak a végére, amely még szeptemberben indult az úgynevezett zsidó örökjáradék felosztásának módosítása érdekében a kormány kezdeményezésére. Eddig ezen a jogcímen csak a Mazsihisznek utalt az állam. Tovább »
Késleltetett embargó az iráni kormány ellen
Olajembargót fogadtak el tegnap Iránnal szemben az Európai Unió külügyminiszterei, és befagyasztották a teheráni központi bank európai betétjeit is, hogy a rezsim ne finanszírozhassa nukleáris programját, amelynek célja a brüsszeli gyanú szerint atomfegyverek kifejlesztése lenne. Tovább »
Megöltek két magyar turistát Etiópiában
Egy huszonkét fős turistacsoport elleni támadásban Etiópiában meghalt két magyar állampolgár, egy pedig megsebesült. Őt egyelőre Addisz-Abebában kórházban kezelik, a merénylet másik két magyar túlélője várhatóan ma hazaérkezik. Tovább »
A kommunisták nagy barátja az EP élére került
Meglepően kis többséggel választották meg az Európai Parlament új elnökének tegnap Martin Schulzot. A német szociáldemokrata politikus korábban többször is hevesen támadta Magyarországot, az utóbbi időben azonban – gyaníthatóan összefüggésben kompromisszumot igénylő új posztja miatt – visszább vett a bírálatokból. Tovább »
Külföldi portálon firtatják a Mazsihisz zűrös ügyeit
A magyarországi zsidó közélettel foglalkozott a napokban a Jewish Telegraphic Agency, a legismertebb angol nyelvű zsidó hírügynökség. Tovább »
Meg kell mutatnunk, hogy sokan vagyunk, és kiállunk a függetlenségünk mellett
Békemenetet szerveznek január 21-én 16 órára a Hősök teréről indulva az Országházig azok a magyar demokraták, akik hisznek a polgári demokráciában és a nemzet függetlenségében. Felhívásukban kifejezik, „saját akaratunkból választottunk magunknak kormányt, amelytől hazánk felvirágoztatását várjuk”. Tovább »
Mikor az Andrássy a Sztálin útos önmagára hasonlított
Az évkezdő tüntetésen, amelyet egyesek „össznépinek” titulálnak (és az is volt, hiszen csak a kétharmados nemzeti oldal maradt távol), ezen a kellemdús estvéli együttléten az Andrássy út meglehetősen hasonulni látszott hajdani Sztálin útos önmagához. Az arcok és a szavak, azaz: az arcok elváltozása, ahogy bizonyos szavakat kórusban üvöltöztek. Tovább »
Tito partizánjai tízszeres bosszút álltak a razziáért
Hetven éve zajlott az úgynevezett délvidéki razzia. Ennek emlékét a mai napig is bélyegként viseli a magyar társadalom. Bank Barbara és Szakály Sándor történészeket kérdeztük arról, mi is történt valójában a Délvidéken 1942 januárjában. Tovább »
Katona, akit Recsk sem tudott megtörni
Kéri Kálmán. A katona, aki nem akart politizálni, de aztán mégis a politika terepén kötött ki. Ő volt a rendszerváltás utáni első szabadon választott parlament korelnöke. Néhány napja rangos konferenciával ünnepelte Kéri Kálmán nyugállományú vezérezredes születésének száztizedik évfordulóját a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem. Tovább »
Semmis Blum és az állam sukorói telekcseréje
Helyreállt az eredeti állapot, vagyis a Fejér Megyei Bíróság szerint semmis a sukorói King’s City megvalósításáért kötött telekcsere-szerződés. Első fokon ítéletet hirdetett tegnap a Fejér Megyei Bíróság az úgynevezett sukorói telekcsere-szerződés ügyében folyó polgári peres eljárásban. Tovább »
Győzni indult Párizsba az Athletic Bilbao
A Bajnokok Ligája neves kiesői (Manchester United, Manchester City, Valencia) jövő februártól az Európa-ligában folytatják. Így, éppen ezeknek az elitligából kihulló nagycsapatoknak köszönhetően felértékelődött a második számú európai kupasorozat is. Tovább »
Terülj, terülj asztalkám!
Lucskos káposzta és „szopómalacz”A magyarság hagyományos konyhája – amennyiben a főzési eljárásokat tekintjük – a legteljesebben az alföldi pásztorételekben és az erdélyi fejedelmi konyhában maradt fenn. Nem kétséges, hogy régiségében az erdélyi még teljesebb, hiszen a 19. Tovább »
Jány Gusztáv becsülete csak rangjával együtt teljes
1947. november 26-án végezték ki a háborús bűnökért halálra ítélt Jány Gusztáv vezérezredest. Igaz, 1993-ban rehabilitálta őt a Legfelsőbb Bíróság, de a katonai rangját nem kapta vissza. Ez év elején indult el hivatalos útjára a Jány Gusztáv katonai rehabilitációjára vonatkozó kérelem, egyelőre azonban alig történt valami az ügyben. Tovább »
Elhunyt Kemény Henrik: élete volt a bábjáték
Gyerekkoromban láttam őt a szentesi Kossuth téren. Vitéz Lászlót bábozta, kacagott a sok gyerek és felnőtt. Néztem, néztem, aztán gondoltam egyet, és a paraván mögé lopóztam. Tovább »
Az IMF máris diktálná a magyar gazdaságpolitikát
A kormány határozata alapján 1,8 milliárd forintból újulhat meg az Erkel Színház, amely legkésőbb 2013-tól látogatható lesz. A néhány napon belül századik születésnapját ünneplő teátrumról Ókovács Szilveszter, az operaház kormánybiztosa lapunknak azt mondta: a felújítás nyomán fontos 21. századi találkozóponttá válhat az intézmény. Tovább »
Iránban folytatódik az iraki háború?
A nyugati nagyhatalmak példátlan szankciókkal fenyegették meg Iránt, amennyiben nem állítja le atomprogramját, amely a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) e héten kiszivárgott jelentése szerint nukleá-ris fegyverek előállítását készíti elő. Tovább »
Katona József 220 éve született
Kétszázhúsz éve, 1791. november 11-én született Kecskeméten Katona József, a magyar dráma első nagy alakja, nemzeti drámánk, a Bánk bán szerzője.
Pesten jogot tanult, s műkedvelőként csatlakozott a pesti színtársulathoz. Tovább »
Kitaszítottak kiállítása
Hatvan évvel ezelőtt, 1951. december 21-én egy ipari szerelvény állt meg Hajdúnánás-Tedejen. A marhavagonokban nem jószágokat, hanem embereket fuvaroztak. Tovább »
Posztumusz díjat kapott Esterházy János
Abraham H. Foxman, az egyik legbefolyásosabb amerikai zsidó szervezet, a New York-i Rágalmazásellenes Liga (ADL) országos elnöke csütörtökön New Yorkban adta át a Jan Karski Bátorság és Szolgálat Díjat Giovanni Malfattinak, Esterházy János unokájának.Abraham H. Tovább »
Köves Slomó: A mazsihiszesek fenyegetőznek
Ma ülnek ismét asztalhoz a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) képviselői az úgynevezett ingatlan-kárpótlási örökjáradék ügyében. Tovább »
Folytatódhat az észt csoda
A házigazda Ukrajna és Lengyelország mellett Spanyolország, Németország, Olaszország, Hollandia, Anglia, Oroszország, Dánia, Franciaország Görögország és Svédország (legjobb másodikként) már biztosan ott lesz a jövő évi Európa-bajnokságon. Tovább »
Kertész után Bartus László gyalázza a magyarokat
Alig egy hónapon belül újabb Magyarországot gyalázó cikk jelent meg az Amerikai Népszavában. Ezúttal az írás szerzője maga a kiadvány főszerkesztője. Bartus László „A totális diktatúra felé” című cikkében úgy fogalmaz: Magyarország „echte fasiszta állam”, a magyarok pedig ostobák. Tovább »
Kevés az 1 százalék
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal néhány napja hozta nyilvánosságra az 1%-os felajánlások összesített eredményeit. 2011-ben a felajánlások teljes összege közel 9 százalékkal, vagyis majdnem egymilliárd forinttal csökkent, így alig érte el a 9 milliárd forintot. Tovább »
Visszavonták Kertész Ákos díszpolgári címét
A Fővárosi Közgyűlés rendkívűli ülésén hosszas, bekiabálásokkal teli, személyeskedő vita után a Fidesz és a Jobbik szavazataival visszavonták Kertész Ákos író és Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány fővárosi kitüntetéseit. Az MSZP mindkét előterjesztésre nemmel voksolt. Tovább »
Húszéves szilencium után Csurka-bemutató
Csurka István Eredeti helyszín című darabjának bemutatására készül a Karinthy Színház. A szerzővel és Karinthy Márton színháztulajdonossal a magyar dráma napja alkalmából beszélgettünk a bemutató előtt. Tovább »
Elnöki koszorú a clevelandi Kossuth-szobron
Éljenek a kettős állampolgárság lehetőségével – bátorította szombaton a Clevelandben élő magyarok képviselőit Schmitt Pál, aki az ohiói városban megkoszorúzta Mindszenty József bíboros szobrát a főpapról elnevezett téren. A magyar államfő az ENSZ 66. közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba. Tovább »
Gráf is kiadná Gyurcsányt az ügyészségnek
Még a Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló hétfő esti parlamenti szavazás előtt kereste meg a Pécsi Újság Gráf József korábbi földművelésügyi minisztert, aki úgy nyilatkozott, maga is felfüggesztené a volt kormányfő mentelmi jogát, hiszen Gyurcsány is erre kérte az MSZP tagjait. Tovább »
A kormány bocsánatkérésre szólítja fel Kertész Ákost
Kertész Ákosnak bocsánatot kell kérnie az augusztus végén az Amerikai Népszavában megjelent nyílt levelében írtak miatt, s “amennyiben nem kér bocsánatot, a kormány szemében méltatlanná válik a Kossuth-díjra” – fogalmazott Halász János államtitkár hétfőn az Országgyűlésben egy interpellációra adott válaszában. Tovább »




















