756 bejegyzést.

FigyelőNet 

Új szakvélemény jelez milliárdos kárt a Sukoró-ügyben

2011. október 11. kedd, 07:12

A telekcserével összefüggésben elkészült igazságügyi szakvélemény szerint is több mint 1,5 milliárd forint kár érte a magyar államot. Tovább »

FigyelőNet »

Csapatostul mondanak fel azt izraeli orvosok

2011. október 10. hétfő, 22:02

A zsidó állam pénzügyminisztere azzal vádolta a rezidenseket, hogy lépésükkel veszélyeztetik a betegek életét. Az Izraelben dolgozó ötezer orvos gyakornokból legalább 340 nem jelent meg a reggeli műszakban, tiltakozásul amiatt, hogy eredménytelenül zárultak a béremelésről szóló, heteken át tartó tárgyalások. Tovább »

FigyelőNet »

Hitlerezés miatt új dal kerestetik a Monday Night Football elé

2011. október 8. szombat, 11:14

Az ESPN örökre száműzte az NFL hétfői rangadóinak felvezetődalát 20 éve éneklő Hank Willamst, aki Hiterhez hasonlította Barack Obamát. Tovább »

FigyelőNet »


Hazai pályán maradt az irodalmi Nobel

2011. október 6. csütörtök, 13:42
Hazai pályán maradt az irodalmi Nobel

Tomas Tranströmer kapja a 2011-es irodalmi Nobel-díjat – jelentették be csütörtökön egy órakor Stockholmban. A svéd író évek óta szóba került, mint díjesélyes. Az 1931-ben született Tranströmer a stockholmi Södra Középiskolában tanult, majd 1956-ban pszichológia szakot végzett a Stockholmi Egyetemen. Tovább »

FigyelőNet »

Török kormányfő: Izrael fenyegetést jelent atomfegyvere miatt

2011. október 5. szerda, 13:14

Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök szerint Izrael fenyegetést jelent térségére, mert rendelkezik atombombával. A dél-afrikai látogatáson lévő török kormányfő az Anatolia török hírügynökség közlése szerint kijelentette, hogy Izrael állami terrort alkalmaz a régióban. Tovább »

FigyelőNet »

Izraeli bombázásban halt meg a Hezbollah két izraeli foglya

2011. október 5. szerda, 12:52

Izraeli bombák ölték meg azt a két izraeli katonát, akiknek elrablása miatt Jeruzsálem elindította a 2006-os libanoni háborút. Ezt Ali Haszan Halíl libanoni egészségügyi miniszter állította az asz-Szafír című libanoni lapban megjelent visszaemlékezésében. A miniszter a Hezbollah egyik tisztségviselőjét idézte, aki 2006. Tovább »

FigyelőNet »

Kié lesz az irodalmi Nobel?

2011. október 5. szerda, 12:32
Kié lesz az irodalmi Nobel?

Csütörtökön egykor hivatalosan bejelentik, hogy kinek ítélte oda a Svéd Akadémia a 2011-es irodalmi Nobel-díjat. Egyelőre a szíriai költő, Adonis győzelmét jósolják, de a rockzenész-költő Bob Dylan is „befuthat”. Nádas Péter egy nappal a bejelentés előtt a hetedik legesélyesebbnek tűnik. Tovább »

FigyelőNet »

Izraelt nem zavarja a magyar-arab barátkozás

2011. október 4. kedd, 15:54
Izraelt nem zavarja a magyar-arab barátkozás

Izraelt nem zavarja a magyar nyitás az arab világ felé – mondta Izrael új, magyarországi nagykövete, Illan Mor. A zsidó állam továbbá támogatja Magyarország törekvését az ENSZ-BT nem állandó tagságára. Egy héttel azután, hogy a köztársasági elnöknek átadta megbízólevelét, a sajtó előtt is bemutatkozott Ilan Mor, Izrael új, magyarországi nagykövete. Tovább »

FigyelőNet »

Este köszönt be a zsidó Újév

2011. szeptember 28. szerda, 06:22
Este köszönt be a  zsidó Újév

Fröhlich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija írt a zsidó naptár szerint számított 5772-es év tiszteletére. A zsidóság szeptember 28-án este elérkezik az őszi nagyünnepekhez. A zsinagógai esztendő legfontosabb időszaka ez, Félelmetes Napok. … Tovább »

FigyelőNet »

Meghalt Ida Fink

2011. szeptember 27. kedd, 21:18

Elhunyt a lengyel származású Ida Fink izraeli írónő, az Elúszó kert szerzője, aki holokauszt-túlélőként pályafutása során elbeszéléseiben és kisregényében a népirtás traumáját idézte fel. Sajtójelentések szerint az írónőt 89 esztendős korában kedden érte a halál. Fink 1921-ben született Lengyelországban. Tovább »

FigyelőNet »

Mennyire veszélyes a népszámlálás?

2011. szeptember 27. kedd, 18:42
Mennyire veszélyes a népszámlálás?

A KSH oldalán megkezdődött a visszaszámlálás: október 1-jétől indul a népszámlálás. A kérdőíveket anonim módon lehet és kell kitölteni, de megkérdőjelezhető, hogy nem lehet-e visszakeresni a személyes adatainkat. A KSH szerint ez nem történhet meg. Az adatvédelem mellett a rendőrség a szélhámosok feltűnésére figyelmeztet. Tovább »

FigyelőNet »

Náci háborús bűnös kémkedett az NSZK-nak

2011. szeptember 27. kedd, 10:42

A Német Szövetségi Köztársaság kémként foglakoztatott egy volt náci háborús bűnöst az ötvenes évek végétől – derült ki a Szövetségi Hírszerző Szolgálat által nyilvánosságra hozott iratokból. Tovább »

FigyelőNet »

Újabb gázvezeték robbantás Egyiptomban

2011. szeptember 27. kedd, 07:02

Idén már ötödik alkalommal történt szabotázs az Izraelt földgázzal ellátó egyiptomi vezeték ellen. Hatalmas robbanás rongálta meg, és borította lángba keddre virradóra az Izraelt és Jordániát tápláló egyiptomi gázvezetéket.  A robbanás a Sínai-félsziget északi részén, el-Arís várostól 20 kilométerre lévő gázvezetékszakaszon történt. Tovább »

FigyelőNet »

Hitleres kulcstartókat árulnak Tajvanban

2011. szeptember 26. hétfő, 16:44

Az izraeli külképviseletként működő gazdasági és kulturális iroda munkatársa felháborodott. Adolf Hitlert imitáló, de inkább ázsiai arcú rajzolt egyenruhás figurát árulnak kulcstartónak és hűtőmágnesnek a 7-Eleven nemzetközi áruházlánc boltjaiban, Tajvan fővárosában – derül ki hétfői médiajelentésekből. Tovább »

FigyelőNet »

Újabb Inter-klasszis igazol Dzsudzsákékhoz?

2011. szeptember 24. szombat, 10:42

A kameruni Samuel Eto’o után újabb Inter-klasszis, a brazil Maicon érkezhet Dzsudzsák Balázsékhoz az Anzsi Mahacskalához. A brazil válogatott jobbhátvéd tranzakciójáról oalsz lapok adtak hírt pénteken. A dagesztáni klub milliárdos tulajdonosa, Szulejman Kerimov állítólag akár 15 millió eurót is fizetne a milánóiaknak a 30 éves klasszisért. Tovább »

FigyelőNet »

Riadókészültség Izraelben az ENSZ-kérelem napján

2011. szeptember 23. péntek, 12:12

Összecsapásoktól tart a palesztin tömegtüntetéseket követően az izraeli rendőrség és a határőrség, elsősorban a zöld vonal mentén fekvő településeken. Jelentős mozgósítás és riadókészültség van Izraelben. Pénteken kérelmezi Mahmúd Abbász palesztin elnök Ban Ki-Mún ENSZ-főtitkártól Palesztina teljes jogú felvételét az ENSZ-tagállamok közé. Tovább »

FigyelőNet »

Törökország nyomás alá helyezné Izraelt

2011. szeptember 23. péntek, 06:32

A török miniszterelnök szerint nyomást kell gyakorolni Izraelre, hogy kössön békét a palesztinokkal. Erdogan szerint a problémát az izraeli kormány jelenti. Recep Tayyip Erdogan az ENSZ-közgyűlés 66. Tovább »

FigyelőNet »

Tömeges hánytatásra készül az izraeli rendőrség

2011. szeptember 22. csütörtök, 20:52

Az izraeli rendőrség riadókészültségben várja Mahmúd Abbász palesztin elnök pénteki ENSZ-beszédét. Az izraeli hatóságok attól tartanak, hogy zavargások fognak kitörni a pénteki ima, és a palesztin elnök ENSZ Közgyűlésen elmondott beszéde miatt, amelyben a palesztin állam elfogadását fogja kérni a világszervezettől. Tovább »

FigyelőNet »

Obama nemet mondott Abbásznak

2011. szeptember 22. csütörtök, 11:44

Az amerikai elnök személyesen közölte Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság vezetőjével, hogy ellenzi a palesztinok ENSZ-tagfelvételi kérelmének benyújtását a Biztonsági Tanácshoz. Tovább »

FigyelőNet »

Nem most lesz állam Palesztina

2011. szeptember 22. csütörtök, 10:18
Nem most lesz állam Palesztina

Hiába adja be kérelmét Palesztina az ENSZ-tagságra, a legtöbb amit elérhet egy szóbeli elismerés. Államiságát nem egy szavazás fogja eldönteni és az ENSZ-kérelem politikai hozadékai sem tiszták. A palesztinok az újabb csalódástól, az izraeliek a csalódott palesztinoktól tartanak. A rendőrség mindkét oldalon készültségben. Tovább »

FigyelőNet »

Gyurcsány Schmitt babérjaira tör

2011. szeptember 22. csütörtök, 09:52
Gyurcsány Schmitt babérjaira tör

A volt miniszterelnök politikai offenzívájának új állomásaként megfogalmazta a Köztársaság Kiáltványát. Elutasítjuk, elkötelezzük, valljuk, védjük, elismerjük, hisszük, tudjuk, megtanultuk, óvjuk, tapasztaljuk, kimondjuk – ilyen igéktől hemzseg a szöveg, melyben – nyilván Schmitt Pál iránti tiszteletből – egy s-sel íratott a felelősség szó. Tovább »

FigyelőNet »

Egykori stabil NBA-kosaras jöhet Paksra

2011. szeptember 22. csütörtök, 09:16

Lee Nailon több mint 300 találkozót játszott az észak-amerikai kosárlabdaligában, most az Atomerőmű játékosa lehet. A 36 éves amerikai játékos, aki 206 centire nőtt és négyes, ötös poszton bevethető, legutóbb az izraeli bajnokságban játszott, és ő volt a második legeredményesebb dobó – írja a BB1.hu. Tovább »

FigyelőNet »

Netanjahu a “békéről” tárgyalna Abásszal

2011. szeptember 20. kedd, 07:42

Az izraeli kormányfő közleményben szólította fel a palesztin elnököt, hogy New Yorkban kezdjenek közvetlen tárgyalást a békéről. Benjamin Netanjahu kétoldalú tárgyalást folytatna Mahmúd Abbász palesztin elnökkel az ENSZ-közgyűlés ülésszaka alkalmából New Yorkban. Tovább »

FigyelőNet »

Csúcsrajáratva az Aréna

2011. szeptember 17. szombat, 12:32
Csúcsrajáratva az Aréna

Az év hátralévő részében egymást váltják a színpadon a pop-rock nemzetközi nagyágyúi. Még szeptemberben fellép George Michael és Britney Spears, de később többek között a Rammstein és Tom Jones is tiszteletét teszi. A jazzsztárok a kongresszusi központok szeretik jobban. Gigasztár naptár év végéig. George Michael szeptember 19. Tovább »

FigyelőNet »

Az állam és az egyházak biznisze

2011. szeptember 16. péntek, 15:32

A bizniszegyházak elleni fellépésre szánt egyházi törvényre teológusként tekintett Hubai Péter az ÉS-ben. Az új egyházi törvényt a szerző dilettáns munkának tartja. Tovább »

FigyelőNet »

A palesztinok még keresztbe tehetnek nekünk

2011. szeptember 15. csütörtök, 12:42
A palesztinok még keresztbe tehetnek nekünk

Magyarország az ENSZ-BT nem állandó tagjaként kiemelt régiós szerepre és befolyásra tehetne szert. Ehhez azonban meg kellene szavaznunk a palesztin állam egyoldalú deklarálását, és meggyőznünk az iszlám világot, hogy mi közelebb állunk a szívükhöz, mint a muzulmán Azerbajdzsán. Ha sikerül, a legnagyobbak közé kerülhetünk. Tovább »

FigyelőNet »

Visszavonta legvitatottabb mondatát Kertész Ákos

2011. szeptember 13. kedd, 18:24

Korábban a kormány Kossuth-díjának visszavonásával fenyegette meg az írót, amennyiben kijelentéséért nem kér bocsánatot. Kertész Ákos közleményben vonta vissza az augusztus 29-én az Amerikai Magyar Népszavában megjelent írásának egyik – valószínűleg legvitatottabb – mondatát. Tovább »

FigyelőNet »

Tizenegy Herzog-kép biztosan a magyar államé marad

2011. szeptember 13. kedd, 11:14

Herzog Mór Lipót örökösei 2010-ben negyvennégy kép tulajdonjogáért szálltak harcba Magyarországgal. Az Egyesült Államokban zajló perben az örökösök a műgyűjtő Herzog Mór Lipót holokauszt alatt lefoglalt, több mint 100 millió dollárt érő műkincseit szeretnének visszaszerezni. Tovább »

FigyelőNet »

Zsidó harcosról készítene filmet Mel Gibson

2011. szeptember 12. hétfő, 17:32

Júdás Makkabeus, a görögök ellen fellázadó, Kr. e. 2. századi zsidó harcos története régóta Gibson filmötletei között szerepel. Az új, véres-erőszakos, ókori témájú mozi tervét a Warner Bros. Tovább »

FigyelőNet »

Karácsony: A nagy túrót!

2011. szeptember 12. hétfő, 06:52
Karácsony: A nagy túrót!

Bár ki nem mondja, de azért körülírja, hogy szíve szerint az MSZP torkának ugrana, és kicsavarná a szocialisták kezéből a baloldaliságot. A Lehet Más a Politika második (?) emberével egyebek mellett szó esik még arról is, ha tényleg egyfordulós lesz a 2014-es választás, akkor benne van a pakliban, hogy a Jobbik alakít többségi kormányt. Tovább »

FigyelőNet »